"elképesztően nagy buli a Telekom Vivicittá!"

Lefutottuk! Dórával hősök vagyunk! Körülbelül akkora örömben vagyok, mintha egy maratont futottunk volna, pedig egyelőre szó sincs ilyesmiről, "csak" 7 kilométer volt a táv, de első versenyzőként ez is hatalmas előrelépés. A hetek óta tartó készülés  a Midicittára meghozta gyümölcsét, felkészülten, egy picikét a záróbusztól pánikolva álltunk a rajthoz. De kezdjük az elején! A verseny napja ráhangolódással indult, reggelire pirított rozskenyeret ettem, egy almát és egy banánt, majd még délelőtt eszegettem egy kevés tésztasalátát is. Az étkezés rendkívül sarkalatos pontja volt a felkészülésemnek, szinte a legtöbbet azon aggódtam, hogy mi kerüljön a gyomromba a verseny előtt. A szilárd táplálék mellett rengeteg vizet is megittam még délelőtt, hogy ne kiszáradva álljak a rajthoz abban a nagy kánikulában. Miután kellőképpen feltankolva éreztem magam, Kolossal (aki sörökkel tankolt fel, hogy ne unatkozzon, amíg ránk vár) elindultunk a Margit-szigetre. A DK sátor közelében várt ránk Dóra, majd hármasban letelepedtünk egy árnyékos helyre, ahol nyugodtan feltűztük a rajtszámunkat, beszélgettünk, fotózkodtunk, valamint még befaltam egy müzliszeletet némi víz kíséretében (biztos, ami biztos).

Már alig várjuk, hogy elinduljunk

Kedvenc drukkeremmel

Ki így, ki úgy készül

A toitoi-ok meglátogatása után közelebb araszoltunk a rajthoz, egy picit bemelegítettünk a színpad előtt (sajnos a mi távunk bemelegítését nem Béres Alexandra tartotta, bár felkészített ő így is rendesen), majd még a rajtbeállásnál is ugráltunk egy keveset. A nevezésnél meg kellett adnunk, hogy milyen tempóban futjuk a távot, ennek megfelelően kellett volna egy rajtzónába beállnunk, ami végül nem sikerült, hiszen nem tették ki mind az öt zóna számát, így oda álltunk be, ahová éppen befértünk.

A rajtnál

Mivel eléggé messze voltunk a rajtkaputól, így jó pár méter sétával kezdtünk, mire elértünk oda, hogy a cipőnkbe fűzött chip lepittyentse az indulásunkat. Kényelmes tempóban kezdődött a futás, az Árpád-hídra felvezető dombon senki sem szerette volna megerőltetni magát. A pesti rakparton már nagyon tűzött a nap, de a tömeg szinte sodort minket. Sokakat meg is előztünk, ez leginkább azért esett jól, mivel a verseny előtt lelki szemeimmel csak azt láttam, hogy utolsóként kullogunk, sarkunkban a záróbusszal. Az egyetlen frissítőpontnál csupán egy kis vizet locsoltam magamra, nem ittam, ezt később megbántam, mert nem tudtam, hogy nem lesz több lehetőség szomjoltásra. A Margit híd alatt átfutva a fordító egyeneséhez érkeztünk, itt megfigyelhettük, hogy jó sokan vannak előttünk, de rengetegen mögöttünk is, így lelkesen szaladtunk tovább. Átfutottunk a Margit hídon, közben dobosok (sajnos nem a mi batucada együttesünk) voltak a hangulatfelelősök, majd ahogy egyre beljebb értünk a Margit-szigeten, úgy egyre több szurkoló is állt az út mellett. A 6. kilométert jelző tábla mellett volt a legnehezebb elhaladni, a szám már teljesen kiszáradt, ölni tudtam volna egy korty vízért, de valahogy túljutottam a nehezén, és már csak arra gondoltam, hogy ez már semmiség a mögöttünk lévő távhoz képest. Közben Kolos is feltűnt az út szélén, így hatalmas mosollyal az arcunkon, integetve futottunk tovább.

A célegyenesben

Pár méterrel a cél előtt gyorsan megragadtam Dóra kezét, turbó fokozatra kapcsoltunk, és szinte átrohantunk a célvonalon. Fantasztikus érzés volt, azt hiszem, hogy nekünk kettőnknek még nagyon sok ilyenben lesz részünk együtt. Ha nem is szorosan, de végig egymás mellett jöttünk, néha picit átvettem az iramfutó szerepét. Büszke vagyok Dórára, amiért lefutotta ezt a távot, ráadásul ilyen jó tempóval, hiszen ő még sosem futott le egyben 7 kilométert. Én lefutottam ugyan korábban, de közel sem ilyen jó eredménnyel, ugyanis a nettó időnk azonos lett, 45 perc 11 másodperc alatt tettük meg a távot. A befutócsomag átvétele és a chip leadása előtt még elkapott minket a BSI riportere pár kérdés erejéig, szóval majd valahol felbukkanunk, miközben izzadtan, cserepes szájjal, de boldogan nyilatkozunk.

A "Dórák csapata"

Köszönöm Dórának, hogy lelkesítettük egymást a versenyt megelőző hetekben, és hogy ilyen jól sikerült az első közös megmérettetésünk. Már alig várom a májusi futóversenyt!
Valamint köszönöm Kolosnak, aki nagyszerű szurkoló, fotós és operatőr volt. A jutalom vattacukor a szigeten pedig méltó befejezése volt a napnak.