A keszthelyi Helikoni Ünnepségeket át kell élni jó párszor az életben és mivel két évente rendezik meg, így bőven ki lehet használni egészen általános iskolás kortól (ó, a nagy középiskolások!), a gimnáziumon át (amikor együtt lehet lófrálni a kortársakkal két alkalommal is), az egyetem alatt (jaj, a kis gimisek!) és az egyetem után is (uramatyám, ezek még csak ovisok voltak, mikor én már nagy Helikonos!). Szóval a Helikonokon minden életkorban érdemes részt venni, ilyen-olyan látószögből nézve, de mindig tartogat jó programokat.
Idén még szabadságot is vettem ki péntekre, hogy az egész napomat a Helikonozás élményének szentelhessem. Már előző nap, csütörtökön hazautaztam, ugyanis aznap este volt 30Y koncert a Fő téren és ezzel együtt némi élet is Keszthelyen. Dórival mentünk, a kezdeti "hol rázendített az eső, hol elállt" végül az utóbbival kedvezett nekünk, így sikeresen átvészeltük a koncertet bőrig ázás nélkül.
Másnap délelőtt a kórusokat hallgattam meg a Balatoni Múzeumban (kollégák, ugyebár...), a szokásos allelúja slágerek mellett Pharrell Williams Happy-je nagyon üdítően hatott. Jó látni, hogy a kórusvezetők nyitottak az ilyesmire és a diáksereg is lelkes.
Hazafelé összefutottam gimis angoltanárnőmmel (akit a mai napig imádok), beszéltünk is pár szót, nagyon örült, hogy hazajöttem erre a jó kis eseményre.
Délutántól Anyu is csatlakozott hozzám, együtt beültünk a színházba a színjátszók előadásait megnézni, rögtön ki is fogtunk nagy sajnálatunkra egy passiójátékot, de utána már humorosabb darabok is színpadra kerültek. A programunk rendkívül sűrű volt, beültünk Grecsó Krisztián előadására, de sajnos csak rövid ideig tudtunk maradni (pedig nagyon érdekes történeteket mesélt), mert hamarosan kezdődött az összkar a múzeumnál, ahová be is álltunk énekelni a Krisztával, aki időközben csatlakozott hozzánk. Este a Fő téri templomban hallgattuk meg a tavalyi győztes kórusokat (pécsi mind, naná), ahol a fűtött padok külön élményszámba mentek a szép énekek mellett.
Szombaton elvittem Anyut ifjú kora kedvelt helyszínére, a Muskátli Kávézóba, ahol már száz éve sem járt, egyfajta anyák napi ajándékként meghívtam egy sütire és egy kávéra, mivel május első vasárnapján nem találkozunk majd.
A cukizás után megnéztük a gálát, itt már a versmondók, néptáncosok, modern táncosok, együttesek "krémjét" láthattuk-hallhattuk.
Ez volt hát az idei Helikon nekem, az exhelikonosnak, és bízom benne, hogy két év múlva is lesz szerencsém hasonlóan remek produkciókat látni.
2014. április 30., szerda
2014. április 22., kedd
felálltunk a dobogóra!
A futásnak a húsvét sem lehet akadálya, különösen Balatonedericsen, ahol már évek óta rendeznek futóversenyt, de mi a Krisztával csak nemrég értesültünk róla. Mindkettőnknek megtetszett a lehetőség, így egyből el is döntöttük, hogy indulni fogunk. Húsvét hétfőn délután útra is keltünk mind az öten (Kriszta, Szabolcs, kisKolos, Anyu és én), hogy elsőként nevezzünk, majd pedig a rengeteg időnket, ami a versenyekig volt, egy játszótéren töltsük el. Az első versenyszám a piciké volt, itt kisKolos is indult, hogy aztán be is zsebeljen az ovis fiúk korcsoportban egy harmadik helyezést. Amíg ő pihent (pihenhetett volna, hiszen a fogócskázás érdekesebb tevékenység), addig mi Krisztával a 10 kilométeres táv rajtjához álltunk. Az útvonal többnyire terepen vezetett, dombokon fel és le, szóval a szokásos versenytereptől meglehetően eltérő környezetben. Végig együtt futottunk, a célba is együtt értünk be kézenfogva. Utóbb kiderült, hogy ezzel a kis összekapaszkodással jó nagy fejtörést okoztunk a szervezőknek, hiszen mi értünk be a 40 év alatti nők közül harmadikként. Végül mindkettőnket a dobogó harmadik fokára szólítottak, hogy egy érem, egy oklevél és egy kis helyi (?) bor legyen a jutalmunk. A kezdeti kedvetlenség, a vészjósló sötét fellegek ellenére nem is gondoltuk volna, hogy ilyen jól végződik a 10 km helyett 8,3 km-es (a szervezők kicsit elszámolták magukat) verseny.
2014. április 15., kedd
tavaly 7, idén 10 km a Vivicittán.
Itt a tavasz, ami annyit tesz, hogy egyúttal itt a versenyszezon kezdete is. Egy évvel ezelőtt Dórával halálra izgultuk magunkat, rémálmok gyötörtek minket, ám mára ennek nyoma veszett (na jó, néha vissza-visszatérnek a rajtot lekéső rémálmaim). Na de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a verseny hétvégéjét Anyu és Kriszta nálam töltötték, péntek délután érkeztek meg Kelenföldre, ahová kimentem eléjük, hogy együtt élhessük át a történelmi pillanatot, az első utunkat a 4-es metrón. Az ámulatból a valóságba (vagyis a 3-as metróba) értünk, majd nemsokára az albérletbe. Nem időztünk sokat a lakásban, mentünk is rögtön a gigagombócos fagyizóba, majd pedig az IKEA-ba vacsorázni. A Sugárban megnéztük a Noé című filmet, melyet sokan lehúztak, viszont nekem összességében tetszett, pedig nem vagyok oda az ilyen jellegű kaland- és akciófilmekért, de ez lekötött.
Másnap Krisztával a "könnyű átmozgató edzés a nagy mérkőzés előtt" keretein belül futottunk egy laza 5 kilométert a Rákos-patak mentén. Miután hazaértünk már útra is kerekedtünk, elsőként bevásároltunk a hétvégére, majd beutaztunk a belvárosba, ahol megnéztük a nemrégiben átadott Kossuth teret, valamint még a dinnyehéjakat bámuló József Attilával is fotózkodtunk.
Ebédünket a Leves- és Főzelékfesztiválon fogyasztottuk el, mely a "több száz féle" leves ellenére alig tartogatott 15-nél többet (talán még ez is túlzás a részemről), ellenben miso leves volt, már pedig én amiatt mentem oda. Tudniillik Murakami Haruki regényhősei esznek folyton japán miso levest, így már jobban bele tudom magam élni a történetekbe, hogy én is kóstoltam ezt a hagymás, különös, hínárszerű zöld bigyót és tofut tartalmazó, mindezek ellenére rendkívül finom ételt.
A levesezést követően beültünk a RUNtottába, hogy a hely specialitását, a Nutellás sajttortát Anyuék is megkóstolhassák, majd pedig a Westendbe mentünk, hogy beszerezzünk egy-két dolgot. Ezután lassan hazafelé vettük az irányt, hiszen pihenni is akartunk egy keveset. Otthon megrendeltük a verseny előtti tésztaparti alapjául szolgáló pizzáinkat, tehát reggeli edzés és esti szénhidrát feltöltés kipipálva (ezért jó dolog ez a futkorászás).
Másnap a lehető leghülyébb időpontban, 12:45-kor volt a rajtunk, így már picit 11 után ki is mentünk a szigetre, ahol rövidesen Dóra is csatlakozott hozzánk. A felkészülés a szokásosnak mondható volt: müzliszelet, víz, banán, víz, müzliszelet, víz, pisilés, bemelegítés, víz, aztán nemsokára már álltunk is be a rajthoz. Én (mivel novemberben még nagy hős voltam és 05:00-05:30-as tempót jósoltam magamnak [amiből azért az utóbbi stimmelt]) a 3-as rajtzónába álltam, a többiek kicsit mögém, de ez ugye az eredményeket egy cseppet sem befolyásolja.
A sziget közepéről indultunk, át a Margit-hídon, majd a belvárosban és a rakpartokon kacskaringózva ismét visszaértünk a hídra, hogy a 10 km utolsó métereit már újra a Margitszigeten tegyük meg. A hídon kicsit kezdett fogyni az erő, de a lelkes közönség a célvonalban feledtetett minden szenvedést. Az meg különösen, hogy a szpíker még a nevemet is bemondta a célnál.
Másnap Krisztával a "könnyű átmozgató edzés a nagy mérkőzés előtt" keretein belül futottunk egy laza 5 kilométert a Rákos-patak mentén. Miután hazaértünk már útra is kerekedtünk, elsőként bevásároltunk a hétvégére, majd beutaztunk a belvárosba, ahol megnéztük a nemrégiben átadott Kossuth teret, valamint még a dinnyehéjakat bámuló József Attilával is fotózkodtunk.
Ebédünket a Leves- és Főzelékfesztiválon fogyasztottuk el, mely a "több száz féle" leves ellenére alig tartogatott 15-nél többet (talán még ez is túlzás a részemről), ellenben miso leves volt, már pedig én amiatt mentem oda. Tudniillik Murakami Haruki regényhősei esznek folyton japán miso levest, így már jobban bele tudom magam élni a történetekbe, hogy én is kóstoltam ezt a hagymás, különös, hínárszerű zöld bigyót és tofut tartalmazó, mindezek ellenére rendkívül finom ételt.
A levesezést követően beültünk a RUNtottába, hogy a hely specialitását, a Nutellás sajttortát Anyuék is megkóstolhassák, majd pedig a Westendbe mentünk, hogy beszerezzünk egy-két dolgot. Ezután lassan hazafelé vettük az irányt, hiszen pihenni is akartunk egy keveset. Otthon megrendeltük a verseny előtti tésztaparti alapjául szolgáló pizzáinkat, tehát reggeli edzés és esti szénhidrát feltöltés kipipálva (ezért jó dolog ez a futkorászás).
Másnap a lehető leghülyébb időpontban, 12:45-kor volt a rajtunk, így már picit 11 után ki is mentünk a szigetre, ahol rövidesen Dóra is csatlakozott hozzánk. A felkészülés a szokásosnak mondható volt: müzliszelet, víz, banán, víz, müzliszelet, víz, pisilés, bemelegítés, víz, aztán nemsokára már álltunk is be a rajthoz. Én (mivel novemberben még nagy hős voltam és 05:00-05:30-as tempót jósoltam magamnak [amiből azért az utóbbi stimmelt]) a 3-as rajtzónába álltam, a többiek kicsit mögém, de ez ugye az eredményeket egy cseppet sem befolyásolja.
A sziget közepéről indultunk, át a Margit-hídon, majd a belvárosban és a rakpartokon kacskaringózva ismét visszaértünk a hídra, hogy a 10 km utolsó métereit már újra a Margitszigeten tegyük meg. A hídon kicsit kezdett fogyni az erő, de a lelkes közönség a célvonalban feledtetett minden szenvedést. Az meg különösen, hogy a szpíker még a nevemet is bemondta a célnál.
nettó időm: 55:44 |
Kriszta nettó ideje: 54:33 |
2014. április 6., vasárnap
béka-maki hétvége. # 02
2014. április 1., kedd
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)