2014. április 30., szerda

Helikon. nem lehet megunni.

A keszthelyi Helikoni Ünnepségeket át kell élni jó párszor az életben és mivel két évente rendezik meg, így bőven ki lehet használni egészen általános iskolás kortól (ó, a nagy középiskolások!), a gimnáziumon át (amikor együtt lehet lófrálni a kortársakkal két alkalommal is), az egyetem alatt (jaj, a kis gimisek!) és az egyetem után is (uramatyám, ezek még csak ovisok voltak, mikor én már nagy Helikonos!). Szóval a Helikonokon minden életkorban érdemes részt venni, ilyen-olyan látószögből nézve, de mindig tartogat jó programokat.
Idén még szabadságot is vettem ki péntekre, hogy az egész napomat a Helikonozás élményének szentelhessem. Már előző nap, csütörtökön hazautaztam, ugyanis aznap este volt 30Y koncert a Fő téren és ezzel együtt némi élet is Keszthelyen. Dórival mentünk, a kezdeti "hol rázendített az eső, hol elállt" végül az utóbbival kedvezett nekünk, így sikeresen átvészeltük a koncertet bőrig ázás nélkül.



Másnap délelőtt a kórusokat hallgattam meg a Balatoni Múzeumban (kollégák, ugyebár...), a szokásos allelúja slágerek mellett Pharrell Williams Happy-je nagyon üdítően hatott. Jó látni, hogy a kórusvezetők nyitottak az ilyesmire és a diáksereg is lelkes.
Hazafelé összefutottam gimis angoltanárnőmmel (akit a mai napig imádok), beszéltünk is pár szót, nagyon örült, hogy hazajöttem erre a jó kis eseményre.
Délutántól Anyu is csatlakozott hozzám, együtt beültünk a színházba a színjátszók előadásait megnézni, rögtön ki is fogtunk nagy sajnálatunkra egy passiójátékot, de utána már humorosabb darabok is színpadra kerültek. A programunk rendkívül sűrű volt, beültünk Grecsó Krisztián előadására, de sajnos csak rövid ideig tudtunk maradni (pedig nagyon érdekes történeteket mesélt), mert hamarosan kezdődött az összkar a múzeumnál, ahová be is álltunk énekelni a Krisztával, aki időközben csatlakozott hozzánk. Este a Fő téri templomban hallgattuk meg a tavalyi győztes kórusokat (pécsi mind, naná), ahol a fűtött padok külön élményszámba mentek a szép énekek mellett.
Szombaton elvittem Anyut ifjú kora kedvelt helyszínére, a Muskátli Kávézóba, ahol már száz éve sem járt, egyfajta anyák napi ajándékként meghívtam egy sütire és egy kávéra, mivel május első vasárnapján nem találkozunk majd.




A cukizás után megnéztük a gálát, itt már a versmondók, néptáncosok, modern táncosok, együttesek "krémjét" láthattuk-hallhattuk.
Ez volt hát az idei Helikon nekem, az exhelikonosnak, és bízom benne, hogy két év múlva is lesz szerencsém hasonlóan remek produkciókat látni.




2014. április 22., kedd

felálltunk a dobogóra!

A futásnak a húsvét sem lehet akadálya, különösen Balatonedericsen, ahol már évek óta rendeznek futóversenyt, de mi a Krisztával csak nemrég értesültünk róla. Mindkettőnknek megtetszett a lehetőség, így egyből el is döntöttük, hogy indulni fogunk. Húsvét hétfőn délután útra is keltünk mind az öten (Kriszta, Szabolcs, kisKolos, Anyu és én), hogy elsőként nevezzünk, majd pedig a rengeteg időnket, ami a versenyekig volt, egy játszótéren töltsük el. Az első versenyszám a piciké volt, itt kisKolos is indult, hogy aztán be is zsebeljen az ovis fiúk korcsoportban egy harmadik helyezést. Amíg ő pihent (pihenhetett volna, hiszen a fogócskázás érdekesebb tevékenység), addig mi Krisztával a 10 kilométeres táv rajtjához álltunk. Az útvonal többnyire terepen vezetett, dombokon fel és le, szóval a szokásos versenytereptől meglehetően eltérő környezetben. Végig együtt futottunk, a célba is együtt értünk be kézenfogva. Utóbb kiderült, hogy ezzel a kis összekapaszkodással jó nagy fejtörést okoztunk a szervezőknek, hiszen mi értünk be a 40 év alatti nők közül harmadikként. Végül mindkettőnket a dobogó harmadik fokára szólítottak, hogy egy érem, egy oklevél és egy kis helyi (?) bor legyen a jutalmunk. A kezdeti kedvetlenség, a vészjósló sötét fellegek ellenére nem is gondoltuk volna, hogy ilyen jól végződik a 10 km helyett 8,3 km-es (a szervezők kicsit elszámolták magukat) verseny.



















húsvét '14





2014. április 15., kedd

tavaly 7, idén 10 km a Vivicittán.

Itt a tavasz, ami annyit tesz, hogy egyúttal itt a versenyszezon kezdete is. Egy évvel ezelőtt Dórával halálra izgultuk magunkat, rémálmok gyötörtek minket, ám mára ennek nyoma veszett (na jó, néha vissza-visszatérnek a rajtot lekéső rémálmaim). Na de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a verseny hétvégéjét Anyu és Kriszta nálam töltötték, péntek délután érkeztek meg Kelenföldre, ahová kimentem eléjük, hogy együtt élhessük át a történelmi pillanatot, az első utunkat a 4-es metrón. Az ámulatból a valóságba (vagyis a 3-as metróba) értünk, majd nemsokára az albérletbe. Nem időztünk sokat a lakásban, mentünk is rögtön a gigagombócos fagyizóba, majd pedig az IKEA-ba vacsorázni. A Sugárban megnéztük a Noé című filmet, melyet sokan lehúztak, viszont nekem összességében tetszett, pedig nem vagyok oda az ilyen jellegű kaland- és akciófilmekért, de ez lekötött.

Másnap Krisztával a "könnyű átmozgató edzés a nagy mérkőzés előtt" keretein belül futottunk egy laza 5 kilométert a Rákos-patak mentén. Miután hazaértünk már útra is kerekedtünk, elsőként bevásároltunk a hétvégére, majd beutaztunk a belvárosba, ahol megnéztük a nemrégiben átadott Kossuth teret, valamint még a dinnyehéjakat bámuló József Attilával is fotózkodtunk.





Ebédünket a Leves- és Főzelékfesztiválon fogyasztottuk el, mely a "több száz féle" leves ellenére alig tartogatott 15-nél többet (talán még ez is túlzás a részemről), ellenben miso leves volt, már pedig én amiatt mentem oda. Tudniillik Murakami Haruki regényhősei esznek folyton japán miso levest, így már jobban bele tudom magam élni a történetekbe, hogy én is kóstoltam ezt a hagymás, különös, hínárszerű zöld bigyót és tofut tartalmazó, mindezek ellenére rendkívül finom ételt.


A levesezést követően beültünk a RUNtottába, hogy a hely specialitását, a Nutellás sajttortát Anyuék is megkóstolhassák, majd pedig a Westendbe mentünk, hogy beszerezzünk egy-két dolgot. Ezután lassan hazafelé vettük az irányt, hiszen pihenni is akartunk egy keveset. Otthon megrendeltük a verseny előtti tésztaparti alapjául szolgáló pizzáinkat, tehát reggeli edzés és esti szénhidrát feltöltés kipipálva (ezért jó dolog ez a futkorászás).

Másnap a lehető leghülyébb időpontban, 12:45-kor volt a rajtunk, így már picit 11 után ki is mentünk a szigetre, ahol rövidesen Dóra is csatlakozott hozzánk. A felkészülés a szokásosnak mondható volt: müzliszelet, víz, banán, víz, müzliszelet, víz, pisilés, bemelegítés, víz, aztán nemsokára már álltunk is be a rajthoz. Én (mivel novemberben még nagy hős voltam és 05:00-05:30-as tempót jósoltam magamnak [amiből azért az utóbbi stimmelt]) a 3-as rajtzónába álltam, a többiek kicsit mögém, de ez ugye az eredményeket egy cseppet sem befolyásolja.






A sziget közepéről indultunk, át a Margit-hídon, majd a belvárosban és a rakpartokon kacskaringózva ismét visszaértünk a hídra, hogy a 10 km utolsó métereit már újra a Margitszigeten tegyük meg. A hídon kicsit kezdett fogyni az erő, de a lelkes közönség a célvonalban feledtetett minden szenvedést. Az meg különösen, hogy a szpíker még a nevemet is bemondta a célnál.



nettó időm: 55:44

Kriszta nettó ideje: 54:33





2014. április 6., vasárnap

béka-maki hétvége. # 02

azok a gigagombócok!


kedvenc utcám a közelünkben. szeretem, hogy minden zöld meg virágzik meg illatos.

sajtos pogi.


feta sajtos-paradicsomos-lila hagymás-sonkás leveles tészta lepény.

2014. április 1., kedd