2013. május 31., péntek

kicsi a világ.

Némi történelmi nyomozásba kezdtem az OSZK-val kapcsolatban, és arra jutottam, hogy bizony az alapító Széchényi Ferenc felesége, Festetics Julianna annak a Festetics Györgynek a nővére, aki birtokolta a keszthelyi Festetics kastélyt. A történet itt azonban nem áll meg, hiszen Széchényi Ferencnek idővel született egy ükunokája, nevezetesen Széchenyi Zsigmond, aki egyrészt abban a házban lakott, ahol most a Dani (meg ahol egy ideig én is, sőt lehet még fogok a közeljövőben), másrészt Keszthelyen volt könyvtáros, nem utolsósorban pedig Anyukám egyik kedvenc írója.
Ezek után nem is csoda, hogy felvettek.

olvasónapló. # 14 - William Golding: A Legyek Ura

Világéletemben imádtam az olyan sztorikat, amikor valaki egy lakatlan szigetre vetődik és ott próbál eléldegélni valahogy. Már csak fantáziálás során is gyakran felmerül az emberben, hogy vajon mihez kezdene magával egy mindentől és mindenkitől távol lévő földrészecskén. Talán a legvitatottabb kérdés, hogy mit vinnénk magunkkal egy lakatlan szigetre. A legtöbb esetben azonban, aki egy ilyen helyre vetődik, nem választhatja meg bőröndjének tartalmát. Így történt ez William Golding, a Nobel-díjas angol író könyvében is, ahol kisfiúk egy repülőgép lezuhanása nyomán kerülnek egy vadregényes szigetre. A fiúk rögtön egy vezetőt választanak maguknak, aki mellett persze megjelenik egy másik, erejét és vadászati képességeit fitogtató ellenfél. Ralph, a vezető minden igyekezetével azon van, hogy meggyőzze a többieket arról, hogy mennyire fontos a füstjelzés, hiszen csak ennek segítségével van esélyük arra, hogy valaki rájuk találjon. Jack-et, az "ellenfélt" leginkább a malacvadászat köti le, ennek következtében nem figyel a tűzre, mely kialszik. Az első konfliktusforrás is ebből adódik, hiszen pont akkor halad el a sziget mellett egy hajó, aminek ily módon nem tudnak jelet adni. Ralph ezután még inkább próbálja a többiekbe sulykolni, hogy vigyázzanak a tűzre, ám szava nem sokat ér. Hűséges társa, Röfi, aki egy duci, asztmával küszködő, szemüveges fiú a végsőkig kitart mellette, még akkor is, amikor a fiúk két részre oszlanak, és Jack megalapítja a saját csapatát.
Közben a sziget napfényes oldalát beárnyékolja a titokzatos erdő, melyben különféle szörnyeket vélnek felfedezni, ennek következtében még egy társukat is megölik, a fiúk már szinte nem is tudják, hogy mitől félnek valójában. A "szörnynek" felajánlják a megölt disznó fejét, ami ily módon válik a Legyek Urává, hiszen a rothadó húson csak úgy nyüzsögnek a legyek.
A mindent eldöntő konfliktus Röfi szemüvegének köszönhető, annak lencséjét használják a tűzgyújtáshoz. Jack és társai ellopják a szemüveget, hogy ezután csak ők tudjanak tűzhöz jutni. Ralph a végsőkig hajtogatja, hogy ő pedig szívesen adott volna a tűzből nekik is. Jack azonban már olyan szinten elvadult, vademberré vált, hogy számára az ésszerű érvek semmit sem érnek. Felelőtlen és állatias viselkedésének következtében Röfi is életét veszti.
A történet egy váratlan fordulattal fejeződik be, a fiúkat megmentik a már lángokban álló szigetről.
Golding regényében egyértelműen körvonalazódik a társadalmi berendezkedés, míg Ralph a demokratikusabb vezetőt testesíti meg, addig Jack egyeduralmat szeretne magának, és egyfajta despotaként próbálja a végsőkig befolyásolni a már amúgy is gyenge kisfiúkat. Ha nagyon a mélyére mennénk a regénynek, én egy kissé "belemagyarázósabb" értelmezést is el tudnék képzelni, miszerint a hajó, amelyet megpillantottak a hőségtől és az éhségtől már hallucináló gyerekek, csupán egy délibáb volt. A végső megmenekülés pedig felfogható akár halálként is, melyben Ralph - akit a történet végén már mindenki üldözőbe vesz és meg akarják ölni - elnyeri a végső menedéket és békét.

via Pinterest

2013. május 30., csütörtök

az élet apró örömei. # 22


  • ha még nem tudná mindenki: van munkám! csak hétfőtől, de akkor is.
  • Kolos 5-ösre vizsgázott, nagyon büszke vagyok rá!
  • kaller a vonaton, aki tudta mi fán terem a Marimekko táskám.
  • Fishing bérlet. (már csak azért kell szorítani, hogy kapjak szabit arra a pár napra.)
  • almachips.
  • még mindig eper. Kolossal együtt falatozva.
  • esténként vajon párolt kukorica.
  • neveztem az őszi futóversenyekre.
  • Dórival Merengőben macifröccsözni és sokat beszélgetni.

2013. május 29., szerda

Dorka munkát keres(ett). # 03

Eljött ennek a bejegyzésnek az ideje, amikor is, hogy egy népszerű dalt átköltve kijelenhessem, hogy "a Dóri csak keres, csak keres, csak keres, keres, keres és csak keresett." Tegnap hívtak az OSZK-ból, hogy jövő héten akár kezdhetnék is a Digitalizáló Osztályon. Megdöbbentem rendesen, hiszen az elbírálás határideje már egy hete lejárt, úgyhogy már csak az elutasító válaszra vártam. Jellemző mondjuk, hogy amiről már végképp leteszek, az végül megvalósul, erre volt már példa többször is az életem során. Az örömöt némi keserűség is beárnyékolja, nem lesz könnyű elbúcsúzni az otthonomtól, még ha az elején meg is próbálok minél többször hazajönni. Tulajdonképpen még fel sem fogtam ezt az egészet, egy ilyen pozitív stresszhelyzet azonban nem olyan rossz, azt leszámítva, hogy egyfolytában kattog az agyam. Most erről többet nem is tudok írni, majd jelentkezem egy beszámolóról, amikor már valóban "a dolgozó nő" leszek, hogy Vikit idézzem.

Ja, még azzal a friss lendülettel le is iratkoztam a Szárnyas Fejvadászról a Facebookon, már amúgy is untam a sok, számomra irreleváns hirdetést.


via Pinterest

2013. május 25., szombat

zene, tánc... és az elmaradt ének.

A tegnapi nap szereplősre sikeredett, hol én léptem fel, hol én néztem a fellépőket. Délután volt kisKolos ovijában egy pünkösdi műsor, a csoportok különféle körjátékokat, dalokat adtak elő. Mondanom se kell, hogy az amúgy dalospacsirta unokatesóm egy árva hangot nem adott ki,de azért cukik voltak. A kisfiú, aki örömkiáltással jelezte a többieknek az előadásuk közepette, hogy "ott egy tűzoltóautó", mindenkinek még plusz mosolyt is csalt az arcára.


pöttöm.

Anyu és a tombola nyeremény (meg a barack süti!)
Az oviból aztán rohantunk is a zenesuliba, ahol a szokásos május végi garden party-t tartották, igaz a kissé rossz időre való tekintettel csak mi játszottunk kint, a Jazz Műhely koncertet a nagyteremben hallgathattuk meg.






2013. május 24., péntek

a 24 az új őrület.

Némi bepillantást már adtam a születésnapi ünneplésbe, de készült még pár kép azon a délutánon. A majdnem teljes szűk családi kör gyűlt össze nálunk, hogy koccintsunk annak örömére, hogy ismét idősebb (és bölcsebb? :) lettem egy évvel. A tortám ezúttal is Rákóczi túrós volt, egy hatalmas hab az egész, de nekem most akkor is ez a kedvencem.









2013. május 22., szerda

egy óra, egy kép. # 01

A Bleubird blog szerzője időnként bekukkantást ad az ő és családja életébe oly módon, hogy egy nap folyamán minden órában készít fényképeket. Születésnapom alkalmából ma én is dokumentáltam a történéseket, óránkénti bontásban reggel 8-tól este 8-ig.

08:00
reggeli és némi szellemi táplálék.

09:00
még Facebookon is finomságokkal láttak el.

10:00
Krisztával futásra készen.

11:00
amik éltetnek.

12:00
néhány kedves tárgy a szobámban.

13:00
chilis babos tortilla ebédre.

14:00
Anyu gyúrt, én kentem és szórtam.

15:00
red nail time.

16:00
tupír.

17:00
a legifjabb zongoraművész.

18:00
gombfoci.

19:00
együtt fújtuk.

20:00
a romok.

2013. május 20., hétfő

heti mottó. # 18


(Kezdj minden napot úgy, mintha szülinapod lenne!)

Az biztos, hogy a napokban (különösen a hét közepén) őrült módon születésnapi lázban fogok égni!

via Pinterest

2013. május 19., vasárnap

egy nőcis futóverseny.

Talán merész kijelentésnek tűnhet, de már tapasztalt versenyzőként készültünk Dórával a Coca-Cola Testébresztő Női Futógála 6 km-es távjára. Elmaradtak ugyanis a megmérettetést megelőző rémálmok és egyéb parák, persze egy normális mértékű stressz azért munkálkodott bennünk. De már nem féltünk sem a záróbusztól, sem pedig a többi versenyzőtől. Tisztában voltunk a képességeinkkel, és ehhez mérten vettük fel azt a bizonyos tempónkat. Az étkezést sem aggódtam túl, igaz nem könnyítették meg a dolgunkat egy délután fél 6-os rajttal, hiszen így még egy ebédet is be kellett iktatni a verseny előtt.

Kolos nagyon lelkesen szurkolt nekünk

Fő drukkerem ezúttal is Kolos volt, akivel már délután kimentünk a Városligetbe. Míg ő sörözgetett, addig én Dórával Béres Alexandra fél órás aerobik óráján izzadtam.

Sör & rajtszám

Alexandra tehát kellőképpen bemelegített minket, nemsokára pedig már ott is álltunk a rajtnál. Megpróbáltunk a 6 perces iramfutó srácok közelébe kerülni, bár egy kissé elsodródtunk tőlük, de így se maradtunk le sokkal.

Készülünk a rajtra

Itt már nagyon készülünk

Maga a Városliget nem volt annyira ismerős terep, mint a sziget, ennek ellenére sok olyan helyen elhaladtunk, ahol már autóval is jártam. Külön öröm volt tehát az úttesten futni, a Hősök terénél még egy lakodalmas menetbe is "belefutottunk". A verseny útvonala rengeteg fordítóból állt, a rajt/cél-nál például kétszer is elfutottunk, a kanyaroknál pedig láthattuk, hogy nagyjából a mezőny közepén vagyunk.

Túl az első kilométeren (az a pasi mit keres ott?!)

A 6 perc körüli tempót végig tudtuk vinni, az utolsó kilométernél a Vivicittával ellentétben még plusz lendületet is vettem, így tényleg suhanva érkeztünk be a célba.

A célegyenesben (én annyira futok, hogy Kolost észre sem veszem)

A célnál fiatal srácok várták a beérkező nőket (és nőnek öltözött férfiakat, meg amit nem értettem: férfinak öltözött férfiakat [?]), hogy mindenki megkaphassa a megérdemelt érmét.

Megcsináltuk

Futóbajnokok

Ilyen szép érmet kaptunk

És akkor az eredmények: 36 perc 57 másodperc alatt tettük meg a 6 kilométert, ez egy 6 perc 10 másodperces tempó. Dóra 845., én 846.-ként értem a célba.

Ismét meg kell, hogy köszönjem Dórának ezt a remek versenyt, amelynek a végén ugyan nem nyilatkoztunk, de ha megtehettük volna, akkor biztos elmondtuk volna, hogy milyen jót futottunk és végig együtt maradtunk.
Kolosnak pedig köszönöm a biztató kiabálásokat, a fényképeket és azt, hogy még bírja ezt az újdonsült mániánkat.

2013. május 17., péntek

egy évszázad képekben.

Szerencsés véletlen, hogy éppen Budapesten tartózkodom a havonta egyszer megrendezett Creative Mornings időpontjában. Ki nem hagynám semmi pénzért sem ezt a reggeli kreatív inspirációs löketet, amit ezek az előadások adnak. Ma a Fortepan online fotóarchívum alapítója, Tamási Miklós volt az előadó, akiről illik megemlíteni, hogy többek között neki köszönhetjük az elmúlt évek olyan remek kezdeményezéseit és azokon való részvételünket, mint a Budapest 100 vagy a Halott könyvtár. A kreatív beszélgetés azonban nem ezekről, hanem az előbb említett Fortepanról szólt, hiszen a májusi témakör a visszatekintés volt. A Fortepant nézegetve feltárulhat előttünk az egész 20. század, vagy legalábbis egy darabja 1900-tól egészen 1990-ig. Miklós lomtalanításokon bukkant rá rengeteg kidobásra ítélt fényképre, ám mióta elindította oldalát, rengeteg magánszemély is küld neki fotókat, negatívokat. Miklóst az, hogy a '90-es évek után mi történt, nem érdekli, ami érthető is, hiszen napjainkban az eszeveszett kattintgatás a jellemző, az igazán megtervezett és elkapott pillanatok ritkák. A honlapon lévő csúszka segítségével bármelyik évből nézegethetünk fotókat, bár Miklós bevallotta, hogy sokszor nem lehet tudni, hogy egy adott kép mikor készült, így csak találomra sorolja be őket egy-egy évszámhoz. A lényegen ez természetesen nem sokat változtat, aki hozzám hasonlóan szeret régi fényképeket böngészni, az mindenképpen keresse fel a Fortepant.



via Fortepan

2013. május 16., csütörtök

futócipő helyett pizza.

Dóri barátnőmnek pesti programja akadt mára, így felajánlottam szolgálatomat, hogy kalauzoljam a városban. Kimentem elé a buszmegállóba, majd nyakunkba vettük a fővárost. Sétálgattunk az általa többé-kevésbé ismert útvonalakon, de eddig még járatlan utakat is felfedeztünk. Mivel közelgett az ebédidő, nem hagyhattuk ki a már kultikusnak számító Király utcai pizzást, ahonnan fejenként két-két szelettel távoztunk. Még meleg élelmünket megutaztattuk kicsit (szerencsére a napsütés nem hagyta, hogy kihűljön), hogy a természetben, vagyis a Margit-szigeten fogyaszthassuk el. Egyik nap megerőltető edzés, míg másik nap séta, napozás és finom falatok. Nem mondom, hogy a futók nem néztek ránk sandán, de nem vettem magamra, én tegnap és tegnapelőtt már letudtam az adagomat. Ebéd után még megnéztük a gólyákat meg a lovakat, és rájöttünk, hogy ez a Margit-sziget már szinte Keszthely, legalábbis sok egyezést véltünk felfedezni a Balaton és a Duna partja, a kastélypark és a napozó rét között.




.könnyű átmozgató edzés a nagy mérkőzés előtt.

A futkosás nem állt le, készülünk Dórával a szombati versenyre. A héten már két kemény edzésen vagyunk túl, kedden csatlakoztunk a Nike Futóklub edzőjéhez, aki egy 32 perces szigetkört ígért nekünk. A kör végül meglehetősen gyorsra sikeredett, Dóra 31 perc alatt megtette, én kissé lemaradoztam, de azért sikerült teljesítenem. Tegnap pedig a Nike Futóklub szerdai futóbuliján vettünk részt, amelyet minden héten megrendeznek a szigeten található atlétikapályán. Ezúttal Katus Attila volt a sztárvendég, ő vezette a bemelegítést, majd aki akart, az futhatott, bár mi inkább még ott maradtunk Attila fél órás, kőkemény guggolásos edzésén. Ha pedig már ott voltam, még egy szigetkört is besűrítettem a programba, Dóra barátnőjével futottam egy laza 5 kilométert, az aerobiktól zsibbadó combokkal indulva. Ma már csak kellemes izomláz van bennük.


via Facebook

2013. május 15., szerda