2013. április 30., kedd

2013. április 29., hétfő

régi emlékek a régi blogomról. # 01

Volt régen egy blogom (még az MSN korszakban, a blogszolgáltató azóta megszűnt), amelynek maradványait archiváltam a minap. Számos gyöngyszem került elő, melyeket már azóta el is felejtettem. Gondtalan egyetemista időszak bontakozott ki előttem, és az a rengeteg inspiráció, amit az engem körülvevő emberek és az ELTE adott. Jöjjön az első adag!


  • 2007. szeptember 5.
"Amire meg nem számítottam, az is bekövetkezett. Az ember nem minden nap találkozik lelki ikertesójával, ami nekem most a gólyatábor alatt mégiscsak sikerült. Mindenki azt hitte, hogy már ezer éve ismerjük egymást a Luciával, ami persze igaz is, csak még nem találkoztunk ezidáig. Azért nem véletlen. Sem a gesztenyésnek álcázott dióskifli, sem pedig a Novákpeti sapija. Meg hogy egyformán nulla a tájékozódóképességünk. És nem esküdtünk meg arra, hogy nem nézzük többet a Gilmore lányokat. Ugyanúgy nem szeretjük a pécsiek sörét. Ugyanúgy mossuk a frufrunkat. És ugyanúgy illik a lila a piroshoz. Ikrek vagyunk."

  • 2008. szeptember 11.
"Voltunk arc kiállításon is, az Anna, a Pali, a Kolos meg én. A nyertes plakát nem nyerte el túlságosabban a tetszésemet, viszont voltak jók, például a pukkasztós meg a free tibetes médincsájna póló. Az Annáék leléptek kajálni, úgyhogy én még a Kolossal idegenvezetést játszottam, kacsákat etettünk meg fagyiztunk meg kritizáltuk a gazdag nénit a Váci utcában."

  • 2008. november 9.
"Ó, ez az egyetemista lét! Mennyi könnyedség, pihenés és szórakozás. Egyelőre. De még azért így van ez egy kis ideig. Van Benedek Elek meg Kelemen Etel. Ez utóbbi tudniillik Keszthelyen menedzser-helyettes. Van tejbedara, vízipipa víz nélkül, szürkebarát, nutella. Teázás a folyosón, néha megsértődés. Hivatalos átköltözés, mosolygás a bűntettre, miszerint másolt volt a kulcsom. Sétálás a zsinagógához, mely felkerült a Bakáts téri templom mellé. Meg most már a 7-es busz is. Jajj, meg az angoltanár! Eltévelyedés, de mindig odatalálás. Vagy nem. Nyelvlecke a Ponyvaregényben. Hajnali zenebona, mely egyik vendéget sem bírta különösebb megmozdulásra. Kávéautomataként működő csocsóasztal. Gábor-féle stand up comedy a koli folyosóján. Telefonos útbaigazítás. A parafadugó meg beleszorult a bornyitóba. Ezt a szót különben nem tudom kimondani, de így írásban könnyű. Keith Haring a Ludwig Múzeumban. Perverz megnyilvánulás rajzokban, kutyák, ufók, piramisok és tévék között. Burzsujkodás. Rövidke Pendulum koncert a sínek között, dnb, meg a hiányzó éjszakai busz. Az Árpád-híd merre van? Meglett az éjszakai is, elaludtam rajta. Zsidó buli itthon, a zsinagóga időszakos nyitvatartása. Csak ünnepekkor - hangzott a válasz a lánynak, aki szívószállal volt kénytelen inni a borát. És akit néha Dorottyának hívnak."


heti mottó. # 16


Audrey Hepburn tudott valamit.

via Pinterest

2013. április 27., szombat

kígyóveszély a Balatonban!

Visszavonhatatlanul itt a nyár! Na jó, most éppen kissé borús az ég, de az elmúlt napokban ragyogó idő volt. Ezen felbuzdulva Dórival már tegnapelőtt útba ejtettük a cukrászdát egy süteményre, majd lementünk a strandra, igaz még a strandcuccot nem vittük magunkkal, csupán a szegélyre kiülve élveztük a napsütést, ijedeztünk a kövek közül előbukkanó kígyótól. Ami tényleg egy kígyó volt, hivatalos nevén kockás sikló, bár mi inkább pöttyösnek néztük. A Wikipédia szerint csak a halakra nézve veszélyes, de így is a frászt hozta ránk. Lenyugvásképpen beültünk az 512 még télies üzemmódban működő kerthelyiségébe egy sörre. Másnap már délelőtt lementünk strandolni, ezúttal bikiniben süttettük magunkat. Igazi szezon előtti hangulat volt, nemcsak a kis létszámú fürdőzők és napozók, hanem a még lakat alatt lévő büfék, hiányzó hinták és a nagyra nőtt fű miatt.
Tegnap még egy fellépésünk is volt a Boombatucadaval Nagykanizsán. Szép számú közönségünk volt, még így is tetszést arattunk, hogy a felkonferáló nő mindent jól mondott, csak az együttesünk nevét nem, így lettünk Boombatacuda, bár a lényegen nem változtat. Azért Kolos Bombakutyáját senki sem tudja felülmúlni. A buli után fagyiztunk egyet a Vikivel (Patrinak evési tilalom van 7 után, ő csak nézte), majd hazadöcögtünk a bérelt turnébuszunkkal.

vadállat
via Wikipédia

2013. április 24., szerda

áprilisi nyár.

Elsősorban a futóverseny miatt voltam most pár napot Budapesten, ám Kolossal a Margit-szigeten eltöltött nap után sem ültünk tétlenül. Elbicajoztunk a Szúnyog-szigetre, ahol a Duna partján élveztük a napsütést, a már-már nyárias meleget. Este pedig megnéztük Tarantino új filmjét, a Django elszabadul-t, amely hiába 2 óra 45 perces, sok ilyen hosszúságú filmmel ellentétben minden részlete lekötött. Nem hiába Tarantino.




2013. április 23., kedd

"elképesztően nagy buli a Telekom Vivicittá!"

Lefutottuk! Dórával hősök vagyunk! Körülbelül akkora örömben vagyok, mintha egy maratont futottunk volna, pedig egyelőre szó sincs ilyesmiről, "csak" 7 kilométer volt a táv, de első versenyzőként ez is hatalmas előrelépés. A hetek óta tartó készülés  a Midicittára meghozta gyümölcsét, felkészülten, egy picikét a záróbusztól pánikolva álltunk a rajthoz. De kezdjük az elején! A verseny napja ráhangolódással indult, reggelire pirított rozskenyeret ettem, egy almát és egy banánt, majd még délelőtt eszegettem egy kevés tésztasalátát is. Az étkezés rendkívül sarkalatos pontja volt a felkészülésemnek, szinte a legtöbbet azon aggódtam, hogy mi kerüljön a gyomromba a verseny előtt. A szilárd táplálék mellett rengeteg vizet is megittam még délelőtt, hogy ne kiszáradva álljak a rajthoz abban a nagy kánikulában. Miután kellőképpen feltankolva éreztem magam, Kolossal (aki sörökkel tankolt fel, hogy ne unatkozzon, amíg ránk vár) elindultunk a Margit-szigetre. A DK sátor közelében várt ránk Dóra, majd hármasban letelepedtünk egy árnyékos helyre, ahol nyugodtan feltűztük a rajtszámunkat, beszélgettünk, fotózkodtunk, valamint még befaltam egy müzliszeletet némi víz kíséretében (biztos, ami biztos).

Már alig várjuk, hogy elinduljunk

Kedvenc drukkeremmel

Ki így, ki úgy készül

A toitoi-ok meglátogatása után közelebb araszoltunk a rajthoz, egy picit bemelegítettünk a színpad előtt (sajnos a mi távunk bemelegítését nem Béres Alexandra tartotta, bár felkészített ő így is rendesen), majd még a rajtbeállásnál is ugráltunk egy keveset. A nevezésnél meg kellett adnunk, hogy milyen tempóban futjuk a távot, ennek megfelelően kellett volna egy rajtzónába beállnunk, ami végül nem sikerült, hiszen nem tették ki mind az öt zóna számát, így oda álltunk be, ahová éppen befértünk.

A rajtnál
Mivel eléggé messze voltunk a rajtkaputól, így jó pár méter sétával kezdtünk, mire elértünk oda, hogy a cipőnkbe fűzött chip lepittyentse az indulásunkat. Kényelmes tempóban kezdődött a futás, az Árpád-hídra felvezető dombon senki sem szerette volna megerőltetni magát. A pesti rakparton már nagyon tűzött a nap, de a tömeg szinte sodort minket. Sokakat meg is előztünk, ez leginkább azért esett jól, mivel a verseny előtt lelki szemeimmel csak azt láttam, hogy utolsóként kullogunk, sarkunkban a záróbusszal. Az egyetlen frissítőpontnál csupán egy kis vizet locsoltam magamra, nem ittam, ezt később megbántam, mert nem tudtam, hogy nem lesz több lehetőség szomjoltásra. A Margit híd alatt átfutva a fordító egyeneséhez érkeztünk, itt megfigyelhettük, hogy jó sokan vannak előttünk, de rengetegen mögöttünk is, így lelkesen szaladtunk tovább. Átfutottunk a Margit hídon, közben dobosok (sajnos nem a mi batucada együttesünk) voltak a hangulatfelelősök, majd ahogy egyre beljebb értünk a Margit-szigeten, úgy egyre több szurkoló is állt az út mellett. A 6. kilométert jelző tábla mellett volt a legnehezebb elhaladni, a szám már teljesen kiszáradt, ölni tudtam volna egy korty vízért, de valahogy túljutottam a nehezén, és már csak arra gondoltam, hogy ez már semmiség a mögöttünk lévő távhoz képest. Közben Kolos is feltűnt az út szélén, így hatalmas mosollyal az arcunkon, integetve futottunk tovább.

A célegyenesben
Pár méterrel a cél előtt gyorsan megragadtam Dóra kezét, turbó fokozatra kapcsoltunk, és szinte átrohantunk a célvonalon. Fantasztikus érzés volt, azt hiszem, hogy nekünk kettőnknek még nagyon sok ilyenben lesz részünk együtt. Ha nem is szorosan, de végig egymás mellett jöttünk, néha picit átvettem az iramfutó szerepét. Büszke vagyok Dórára, amiért lefutotta ezt a távot, ráadásul ilyen jó tempóval, hiszen ő még sosem futott le egyben 7 kilométert. Én lefutottam ugyan korábban, de közel sem ilyen jó eredménnyel, ugyanis a nettó időnk azonos lett, 45 perc 11 másodperc alatt tettük meg a távot. A befutócsomag átvétele és a chip leadása előtt még elkapott minket a BSI riportere pár kérdés erejéig, szóval majd valahol felbukkanunk, miközben izzadtan, cserepes szájjal, de boldogan nyilatkozunk.

A "Dórák csapata"
Köszönöm Dórának, hogy lelkesítettük egymást a versenyt megelőző hetekben, és hogy ilyen jól sikerült az első közös megmérettetésünk. Már alig várom a májusi futóversenyt!
Valamint köszönöm Kolosnak, aki nagyszerű szurkoló, fotós és operatőr volt. A jutalom vattacukor a szigeten pedig méltó befejezése volt a napnak.

2013. április 19., péntek

egy mumus szó: kellene.

A májusi Marie Claire-ben megjelent egy cikk, melyben azt boncolgatják, hogy a kellene szócska mennyire átjárja a mindennapjainkat, gondolatainkat. A téma engem is megfogott, és némiképp továbbgondoltam, a saját életemre átvetítve. Szóval, van ez a kellene, amit lehetőség szerint nem "kellene" olyan sokat használni. Miért is jobb, ha elhanyagoljuk? Kevesebb lesz a stressz, az önmarcangolás, a nem a jelenben levés. Vegyünk néhány példát!

  • Halomban állnak a piszkos tányérok.
Ilyen esetben ugyebár belső hangunk egyből azt mondja: "el kellene mosogatni". Nem lenne egyszerűbb azt mondani magunkban, hogy: "elmosogatok, hogy minden edény és tányér tiszta legyen". Ezzel együtt egy picikét a lelkünk is megtisztul, hiszen csak a célra, a ragyogó étkészletre koncentrálunk.

  • Üres a hűtő, elintézetlen ügyekkel vagyunk körülvéve.
Lehetőleg ne az jöjjön, hogy: "jaj, nincs itthon semmi kaja, már megint le kell menni a boltba", vagy "ide kell menni, oda kell menni, semmi kedvem". Mennyivel jobb, ha inkább úgy állunk a dolgokhoz, hogy a bevásárlás után végre lesz otthon sok finom, tápláló alapanyag, amiből majd nagyszerű ételeket lehet készíteni. Az ügyintézés letudása után pedig mindig jön az a jó érzés, hogy igen, ezt most ki lehet pipálni a teendőlistán.

  • Koszos a szőnyeg, por lepi a bútorokat.
Ilyenkor vagy tovább sopánkodunk, hogy egy disznóól a lakás, vagy gyorsan nekiállunk és rendbe tesszük a környezetünket. A lelki világunknak is jót tesz, én például kimondottan jobban érzem magam, és kreatívabb is vagyok, ha nincs körülöttem rendetlenség.

  • Edzeni kellene.
Na ez az, ami engem most hidegen hagy, pillanatnyilag remekül elvagyok az edzéstervemmel, sőt, szinte alig várom, hogy futós nap legyen (tudom, kell a pihenés is). De néha nehéz rávennie magát az embernek a testmozgásra, ilyenkor jó, ha kitűzünk magunk elé célokat, amik lehetőleg nem fényévekre vannak a pillanatnyi edzettségi állapotunktól, hanem még kedvünket is leljük a küzdelemben.


A sort a végtelenségig lehetne folytatni, de inkább megyek, és nekiállok anyagot gyűjteni a cikkemhez. A cikkhez, amit nem kellene megírni, hanem egyszerűen csak kedvem van hozzá, és nincs is annál jobb érzés, amikor elküldöm a főszerkesztőnek a kész művet.

via Pinterest

2013. április 18., csütörtök

hogy jól induljon a nap.

Reggeli nélkül nem indulhat a nap. Legalábbis számomra. Egyszerűen képtelen vagyok kitenni a lábamat az ajtón anélkül, hogy ne lenne valami tápláló a hasamban. Éljenek az ágyban elköltött reggelik!

Pitypanglevél - zellerszár - banán turmix // zöld tea // medvesajtos-salátás szendvics hagymával // Marie Claire, az egyetlen nyomtatott sajtótermék, amit olvasok

2013. április 17., szerda

olvasónapló. # 13 - Polcz Alaine: Kit szerettem? Mit szerettem?

Lefújom a port olvasónapló rovatomról, ezúttal egyik kedvenc írónőm művét emelem ki abból a sok-sok könyvből, ami az utóbbi időben a kezem ügyébe került. Polcz Alaine-t olvasni olyan, mintha magával az írónővel kerülnénk kapcsolatba, annyira közvetlenek és naplószerűek a művei. Harmadik könyvét olvastam ki, és ismét nem kellett csalódnom, a hangnem most is a megszokott volt. Az írónő az egyes fejezeteken keresztül nemcsak önmagát, hanem barátait is közelebb hozza számunkra, legyen szó Sanyikáról, avagy Weöres Sándorról (aki Galagonya című versét Alaine-nek írta - szerelmes volt belé), vagy Nemes Nagy Ágnesről. A legtöbb baráti történet középpontjában a halál áll, amely sok esetben valóban megváltásként jön. Történetek a végső küzdelmekről, az elengedésről, Polcz Alaine szavain keresztül. A személyes kapcsolatok mellett az írónő a "mit szerettem" témakörét is körbejárja, legyen szó puliszkáról, lelkigyakorlatról (Elizabeth Gilbert Ízek, imák, szerelmek című könyve jutott eszembe, ő is elvonult imádkozásról, meditációról ír), vagy utazgatásokról.

via Pinterest

2013. április 16., kedd

amikor a futás nem arról szól, amiről kellene.

Életünk első futóversenyére készülünk Dórával, ezért különösen megrázóan hatott a hír reggel, miszerint robbantások történtek a tegnapi Boston Marathon célegyenesében. Rengeteg sérült és halott, utóbbiak között egy nyolc éves kisfiú is, aki édesapját várta, hogy befusson a célba. Nem szokásom siránkozni a világ szörnyű eseményein (melyből van éppen elég), nem szoktam teleposztolni a Facebookot rémhírekkel, de ez az eset most szíven ütött. Vasárnap mi is futni fogunk, igaz nem maratoni távot, de elindulunk, hogy teljesítsük azt a bizonyos 7 kilométert. Így egy kicsit más lesz ez a futás, de valószínűleg még jobban fogom értékelni, hogy Kolos ott vár majd rám a célvonalnál.

(Némi helyreigazítás: a kisfiú nem az apukáját várta, ám ez nem változtat sokat a tényeken.)

Inkább még sok ilyet a futóversenyekre:

via Pinterest

2013. április 15., hétfő

2013. április 14., vasárnap

kod kuće. # 02

Ahogy már korábban lelkendeztem róla, újra működik a fényképezőgépem. Iszonyúan hiányzott már a fotózás, és a blog sem volt az igazi, hogy nem voltak rajta saját képek. Mobillal meg nem az igazi fényképezni.

Anyu extra savanyú citromtortája.



Az idei első "fürdés" a Balatonban.

2013. április 11., csütörtök

az élet apró örömei. # 19


  • Végre itt a tavasz! Süt a nap, meleg van és jó érzés lényegesen kevesebb ruhában futni.
  • Zöld turmix minden nap.
  • Ízek, imák, szerelmek. Igaz, régebben már láttam a filmet, de most elolvastam a regényt is. Inspiráló, elgondolkodtató, letehetetlen olvasmány. Az Itáliáról szóló fejezet közben egyszerűen nem tudtam nem gondolni a fincsi spenótos-mozzarellás-paradicsomszószos cannellonira, úgyhogy hétvégén azt kértem ebédre. 
  • Átvettem a rajtcsomagomat, úgyhogy most is épp a Vivicittás pólómban feszítek.
  • Adódott egy korrektor munka, meséket kellett kijavítanom.
  • Anyuval már azt tervezgetjük, hogy ebben az évben még milyen túrákon vegyünk részt. Én pedig már az őszi futóversenyeken töröm a fejem, az októberi Minimaraton elég csábítónak tűnik.
  • Kolossal egy jó kis összeveszés utáni kibékülés.
  • Segítség állásügyben egy ismeretlentől (közös barát az összekötő kapocs). Sajnos az állás másé lett, de azt mondta ismeretlen ismerősöm, hogy továbbra is nyitva tartja a szemét és gondol rám.
  • Végre működik a fényképezőgépem! Áldom azt az illetőt, aki feltalálta a YouTube-ot, azt pedig még inkább, aki feltöltötte a "hogyanjavítsukmegsajátmagunkafényképezőgépünket" videóját. 
  • Ibolyaillat.
  • A költészet napja van, ennek tiszteletére a ma esti program: versolvasás.

2013. április 10., szerda

Dorka munkát keres. # 02

A cím lehetne az is, hogy Dorka még mindig munkát keres. Vagy: Dorkának most már tényleg kellene egy munkahely. Esetleg: Dorkának már rohadtul elege van ebből az egészből! Nagyon közel voltam hozzá, hogy megkaphassak egy egész jó állást, szinte centimétereken múlott, még némi közbenjárás is volt az érdekemben, de hát a helyi jegyző szeretőjét még én sem tudom leverni. Csak azt nem értem, hogy ilyenkor minek a hacacáré. Három fős "vizsgabizottság", akiknek fogalmuk sincs arról, hogy miről is szól egy állásinterjú, még csak nem is hallottak arról, hogy már egy ideje nem létezik start kártya. Igen, ezt nevezem én komoly felkészültségnek, talán csodálkoznom kellene ezek után, hogy az ilyen és ehhez hasonló még rengeteg (ó, sorolni tudnám!), szánalmas kamuinterjúknak mi lesz a végkifejlete?! Külön kedvencem, amikor a lakhelyemet firtatják. Most őszintén, egy munkaadónak nem édesmindegy, hogy én reggelente honnan járok be dolgozni, majd délután hova megyek haza?! Ha nem Budapesten lakom, akkor körülbelül eláshatom magam, mert ugyebár a költözés, mint olyan nem létező fogalom, pláne egy még családdal sem rendelkező fiatal esetében. Nem azzal van a baj, hogy a munkavállalók nem elég rugalmasak (egy híradóban ilyet mertek állítani nem is olyan régen), hanem hogy a munkaadók nem választanak olyan jelöltet, aki jelenleg nem abban az adott városban él, még ha az illető hajlandó is lenne szedni a sátorfáját és máshol letelepedni. Szóval a legjobb, ha az adott intézmény / cég stb. szomszédságában laksz, de legalábbis egy utcában vele.
Így áll az álláskeresésem pillanatnyilag (szerencsére kisebb melók összejönnek néha), egyszer lehet örülni valaminek, várni, hogy talán valami jó sül ki belőle, aztán jön a hír, hogy nem én kellek, és ez mindig nagy csalódás. És így megy ez egymás után, körbe-körbe, csak bírja az ember, ha tudja.

Jobb életfelfogás nem is lehetne ennél (Danitól tanultam): Engedd el!


via Pinterest

2013. április 7., vasárnap

egészséges zöld levelek.

Kedvenc hírportálomat, a Facebookot nézegetve láttam, hogy ma van az egészség világnapja. Nem is lehet véletlen, ma reggel egy reteklevél-banán turmixszal indítottam a napot, majd lefutottam 7 kilométert. Ennél jobban talán nem is tiszteleghettem volna a világnap előtt, amiről ráadásul eddig a pillanatig nem is tudtam. A napokban kezem ügyébe akadt Victoria Boutenko A nyers étel csodája című műve. Victoria leírja, hogy hogyan változtatta meg saját és családjának életét a nyers táplálkozásra való áttérés. Véleménye szerint nem lehet átmenet, drasztikus lépést kell tenni (kiiktatni az összes főtt és sült ételt), különben nem ér semmit az egész. A rengeteg pozitív változásról tényleg jó volt olvasni, bár ismerve magamat (egyelőre) képtelen lennék lemondani kedvenc pizzámról, kenyérlángosomról, cannellonimról, burekemről. Így részemről marad az átmenet, és próbálok minél több nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani. Persze a dolog itt nem ér véget, Victoria ugyanis tanulmányozni kezdte a csimpánzok (akik biológiai szempontból a leginkább hasonlítanak az emberre) táplálkozását, akik a gyümölcs és zöldségek fogyasztása mellett nagyrészt zöld leveleket esznek. Ezek azok a zöld levelek, amiket általában egy nagy lendülettel a kukába dobunk, mondván úgysem esszük meg. Ám pont ezeknek a zöld leveleknek van a legnagyobb tápanyagtartalma. A csimpánzok olyan fogazattal rendelkeznek, hogy a lehető legapróbb darabokra tudják összerágni ezeket a leveleket, nekünk embereknek ellenben a sok-sok év alatt átalakult fogazatunk nem képes ilyen méretű préselésre. De itt jön a tudomány, hiszen mire is jó egy botmixer, ha nem a pépesítésre?! A zöld levelekből így a lehető legtöbb jó dolgot tudjuk kortyonként a szervezetünkbe juttatni. Így hát ma a már említett reteklevél került a megfelelő helyre és nem a kukába, de várnak még rám a hűtőben a karalábé csodálatos zöld levelei is.

via Pinterest

2013. április 3., szerda

húsvéti havazás.

Idén kissé korán jött a húsvéti nyuszi, bár ebben közrejátszott az is, hogy a tél rendkívül hosszúra nyúlt. Sőt, igazából még most is tart, hiszen ebben a pillanatban is hófúvás van. A húsvéti bevásárlás hótaposás közepette zajlott, furcsa is volt a szinte karácsonyi hangulatban nem a fenyőfát, hanem a barkát díszíteni. A télies időjárás húsvét vasárnap sem kímélt meg bennünket, hatalmas pelyhekben hullott a hó, miközben az ünnepi ebédet falatoztuk. Eddig még soha nem töltötte nálunk az ünnepeket a Kolos, ám ezúttal csatlakozott a mi szokásainkhoz, hagyományainkhoz, melyek abból állnak, hogy nálunk vasárnap reggel is van igazi húsvéti reggeli (vajas kalács, sonka, tojás, zöldségek és tea), majd az evést követően lehet is dézsmálni a nyuszi által hozott csokifinomságokból. Szintén vasárnap tartottuk a már említett családi ebédet is, idén Krisztáéknál ültük körbe a nagy asztalt. A húsvét most, hogy kisgyerek is van közöttünk, egész más értelmet kapott, más szóval visszakapta régi értelmét, hiszen kisKoloshoz jött is az "igazi nyuszi". Egy hatalmas kosár tele játékkal és csokival, ez várt rá a délutáni szunyókálás után, alig győzte bontogatni az ajándékokat, miközben lelkes "hát ez szuper!" kiáltásokkal biztosított bennünket afelől, hogy rendkívül boldog. Az ajándékba kapott játékoknak természetesen a felnőttek örültek a legjobban, neki is álltunk a karikadobálásnak, és már terveket is szőttünk arról, hogy a nyári kerti partykon micsoda remek lehetőségek várnak még ránk, legyen az trambulinozás, vagy műanyag halak horgászása.
Sajnos a rossz idő nem kedvezett a kinti programoknak, ám Kolossal így is tettünk egy jó nagy sétát a Balaton partján, és a barátokat sem hanyagoltuk el, összecsődült a keszthelyi banda, hogy Nempadlásban töltsünk el egy estét.
Az idei húsvét visszahozta a régi hagyományokat, a tojásfestést, a nyuszivárást, a locsolkodást (kölnivel, vízipisztollyal és szódás szifonnal!), az pedig plusz öröm, hogy Kolos is velünk lehetett ebben a pár napban.

via Pinterest