Amikor utoljára találkoztunk, az autós pólómban voltam, mondani is akartam, hogy "nézd, ez neked való!", de valamiért nem mondtam. Most már nem is tudom többé. Úgyhogy inkább leírom. Azt is, hogy mennyi sok emlék tört elő belőlem az utóbbi egy napban. Például az, amikor kislányként nálatok voltam, és este a tévé előtt ülve mindig odatartottam a lábujjaimat, hogy akkor tessék őket masszírozni (azóta is szeretem!). Vagy amikor beledobáltál a Balatonba. De a tengerparti nyaralásokat se feledem. Igazi barkácsolós nagypapa lévén bátran eléd lehetett állni olyan ötletekkel, hogy fessük le pöttyösre a bicajomat, és bevonhattalak a gyűrűkészítő projektembe is. Ha meglátok egy nagyalakú napilapot, egyből te jutsz eszembe, ahogy szétterítetted az ebédlőasztalon a Zalai Hírlapot, és azután másnak már nem is volt ott helye. Délutánonként hangosan horkolva sziesztáztál, így aztán nehezen hallhattad meg a csöngetéseket. Kriszta kettőt, én hármat csengettem, ha együtt érkeztünk, öt lett belőle. Szerettem kiskoromban a nagy pocakodon nevetni - persze csak kedvesen. Sajnálom, hogy nem szereztem meg időben a jogsit, pedig rád biztosan számíthattam volna, hiszen nálad jobb autószakértő nem is létezett. Hiányozni fogsz a kerti partikról és a családi ünneplésekről. De tudom, hogy most valami olyan helyen vagy, ahol végre nyugalom vesz körül.
Még találkozunk!
Ölel:
Unokád
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése