2013. május 31., péntek

kicsi a világ.

Némi történelmi nyomozásba kezdtem az OSZK-val kapcsolatban, és arra jutottam, hogy bizony az alapító Széchényi Ferenc felesége, Festetics Julianna annak a Festetics Györgynek a nővére, aki birtokolta a keszthelyi Festetics kastélyt. A történet itt azonban nem áll meg, hiszen Széchényi Ferencnek idővel született egy ükunokája, nevezetesen Széchenyi Zsigmond, aki egyrészt abban a házban lakott, ahol most a Dani (meg ahol egy ideig én is, sőt lehet még fogok a közeljövőben), másrészt Keszthelyen volt könyvtáros, nem utolsósorban pedig Anyukám egyik kedvenc írója.
Ezek után nem is csoda, hogy felvettek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése