2013. március 5., kedd

egy csajos este Budapesten.

Most, hogy pár napot Budapesten töltök, nem maradhattak el a csajos találkák sem. Végre összehoztunk egy találkozót Luciával, akit már vagy fél éve nem láttam, és aki azóta jelentős változásokon ment át jó értelemben véve. Mondhatnám azt is, hogy a régi Lucia visszatért (éljen!). Elsőként elsétáltunk a Cserpes Tejivóba, ahol ettünk, ittunk, beszélgettünk, majd benéztünk az ELTE-re nosztalgiázni, végül pedig a most már kicsit sem füstös KK-ba is ellátogattunk. Rövid, ámde tartalmas találkozó volt, nekem pedig folytatódott tovább a csajos este, hiszen Ágival és Orsival futottam össze egy macifröccsre a Turisztban. Már régóta terveztük, hogy beülünk oda együtt, és most el is jött az ideje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése