2014. március 24., hétfő

a már nem is tudom követni, hogy hányadik túra.

Na jó, tudom, ez volt a tizenkettedik. Idén Anyuval és Krisztával vettünk részt a Keszthelyi-hegységben megrendezett Lepke Túra 25 kilométeres távján. Jó meleg időben, napsütésben vágtunk neki az útnak, Kriszta még az endomondo-t is bekapcsolta, hogy tudjuk, éppen hányadik kilométernél járunk. Az útvonalat már fejből, álmunkból felkeltve is betéve tudjuk, így nem volt szükség térképre sem, csak mentünk arra, amerre az elmúlt évek tapasztalatai vittek. A forrás után kedvenc medvehagyma lelőhelyünkre értünk, ahol jól teleszedtük a táskánkba készített zacskókat. Az immunerősítő zöld levelek begyűjtése mellett a karácsonyi szezonra is felkészültem a rengeteg kisebb-nagyobb toboz összeszedésével. A hosszadalmas gyaloglás után fáradtan érkeztünk vissza a vonyarci állomásra, ahol idén is megkaptuk a megérdemelt emléklapot és kitűzőt. Van még helyük a gyűjteményben.







medvehagymás pogácsa a tavalyi termésből az idei termés között.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése