2013. október 4., péntek

egy kis időre új munkakörben.

Bevallom, kissé tartottam ettől a héttől, de végül minden egész jól sült el. (Bár, az esetlegesen felmerülő hibák majd csak a jövő hét folyamán derülnek ki.) Zsófit helyettesítettem a munkahelyen, így az én feladatom volt az adminisztrációs feladatok egy része. Megrendeléseket rögzítettem, nyomtattam, fénymásoltam, telefonálgattam és az elmúlt évek során nem használtam ennyit a kihúzófilcet, mint most. Szerencsére különösebben problémás ügyfél nem akadt, mindenkivel sikerült dűlőre jutni a megrendelni kívánt újságokat illetően. A leginkább az esett jól, amikor meg is köszönték a segítségemet, akár szóban, akár írásban. Kihívás volt a javából, de úgy érzem, hogy sikerült helyt állnom.

via Pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése