nem tűntem el, csak fotózok és pihenek.

Picit megint beborult az ég, a felhők jönnek-mennek, de a délelőtti futásom alatt szerencsére végig kikukucskált közülük a nap. Odafelé hunyorogtam, visszafelé pedig csak élveztem, hogy a hátamat tűzi a nap, még ha nem is olyan erősen, mint nyáron, hiszen az ősz végképp beköszöntött, már a pulcsi is elkelt, nem volt benne melegem. Szeretem az ilyen kuckózós időt, a reggel nyugisan indult, gőzölgő tea mellett fogyasztottuk el Kolossal a szokásos melegszendvicsünket sok-sok zöldséggel, előtte pedig bőven volt időnk kipihenni magunkat, köszönhetően az óraátállításnak, bár amúgy sem rángat ki minket az ágyból már napok óta a vekker, a négy napos hétvége pont elég volt egy kis pihenésre, feltöltődésre. Mostanában eléggé feszült vagyok, talán betudható ez annak, hogy már rég nem voltam otthon, Keszthelyen, a reggeli és délutáni tömegközlekedés, a sok ember nagyon zavar, ingerültté tesz és lefáraszt. Dolgoznom kell rajta, hogy ne így legyen, kizárjam a külvilág zavaró tényezőit, de elég nehezen megy, nem tudok burokban élni, pedig legszívesebben fognám magam egy kis időre elköltöznék egy lakatlan szigetre valami jó könyvvel meg a futócipőmmel. Tudom, ez hiú ábránd, valahogy a hétköznapokba kell belecsempészni a nyugalom szigetét, akár úgy, hogy a barátaimmal találkozom, találok időt arra, hogy egyedül is legyek, vagy a babzsákfotelban összekuporodva filmet nézzünk Kolossal. Az élet apró örömeit továbbra is számon tartom, az Instagramon szinte minden ilyen apróságot megörökítek, néha egy-egy fotó talán többet is mond a szavaknál.

via Pinterest