tavaly 7, idén 10 km a Vivicittán.

Itt a tavasz, ami annyit tesz, hogy egyúttal itt a versenyszezon kezdete is. Egy évvel ezelőtt Dórával halálra izgultuk magunkat, rémálmok gyötörtek minket, ám mára ennek nyoma veszett (na jó, néha vissza-visszatérnek a rajtot lekéső rémálmaim). Na de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen a verseny hétvégéjét Anyu és Kriszta nálam töltötték, péntek délután érkeztek meg Kelenföldre, ahová kimentem eléjük, hogy együtt élhessük át a történelmi pillanatot, az első utunkat a 4-es metrón. Az ámulatból a valóságba (vagyis a 3-as metróba) értünk, majd nemsokára az albérletbe. Nem időztünk sokat a lakásban, mentünk is rögtön a gigagombócos fagyizóba, majd pedig az IKEA-ba vacsorázni. A Sugárban megnéztük a Noé című filmet, melyet sokan lehúztak, viszont nekem összességében tetszett, pedig nem vagyok oda az ilyen jellegű kaland- és akciófilmekért, de ez lekötött.

Másnap Krisztával a "könnyű átmozgató edzés a nagy mérkőzés előtt" keretein belül futottunk egy laza 5 kilométert a Rákos-patak mentén. Miután hazaértünk már útra is kerekedtünk, elsőként bevásároltunk a hétvégére, majd beutaztunk a belvárosba, ahol megnéztük a nemrégiben átadott Kossuth teret, valamint még a dinnyehéjakat bámuló József Attilával is fotózkodtunk.

Ebédünket a Leves- és Főzelékfesztiválon fogyasztottuk el, mely a "több száz féle" leves ellenére alig tartogatott 15-nél többet (talán még ez is túlzás a részemről), ellenben miso leves volt, már pedig én amiatt mentem oda. Tudniillik Murakami Haruki regényhősei esznek folyton japán miso levest, így már jobban bele tudom magam élni a történetekbe, hogy én is kóstoltam ezt a hagymás, különös, hínárszerű zöld bigyót és tofut tartalmazó, mindezek ellenére rendkívül finom ételt.

A levesezést követően beültünk a RUNtottába, hogy a hely specialitását, a Nutellás sajttortát Anyuék is megkóstolhassák, majd pedig a Westendbe mentünk, hogy beszerezzünk egy-két dolgot. Ezután lassan hazafelé vettük az irányt, hiszen pihenni is akartunk egy keveset. Otthon megrendeltük a verseny előtti tésztaparti alapjául szolgáló pizzáinkat, tehát reggeli edzés és esti szénhidrát feltöltés kipipálva (ezért jó dolog ez a futkorászás).

Másnap a lehető leghülyébb időpontban, 12:45-kor volt a rajtunk, így már picit 11 után ki is mentünk a szigetre, ahol rövidesen Dóra is csatlakozott hozzánk. A felkészülés a szokásosnak mondható volt: müzliszelet, víz, banán, víz, müzliszelet, víz, pisilés, bemelegítés, víz, aztán nemsokára már álltunk is be a rajthoz. Én (mivel novemberben még nagy hős voltam és 05:00-05:30-as tempót jósoltam magamnak [amiből azért az utóbbi stimmelt]) a 3-as rajtzónába álltam, a többiek kicsit mögém, de ez ugye az eredményeket egy cseppet sem befolyásolja.

A sziget közepéről indultunk, át a Margit-hídon, majd a belvárosban és a rakpartokon kacskaringózva ismét visszaértünk a hídra, hogy a 10 km utolsó métereit már újra a Margitszigeten tegyük meg. A hídon kicsit kezdett fogyni az erő, de a lelkes közönség a célvonalban feledtetett minden szenvedést. Az meg különösen, hogy a szpíker még a nevemet is bemondta a célnál.

nettó időm: 55:44

Kriszta nettó ideje: 54:33