2012. április 27., péntek

animáció, irodalom, zene.

Ismét elmentem a Creative Mornings-ra még a múlt héten, ezúttal Szabó András, vagyis Emil Goodman volt a vendég. Bemutatta hamarosan elkészülő animációs filmjének kulisszatitkait, mesélt a photoshopos lopás rejtelmeiről és arról, hogy miért járjunk a MOME-ra. Eddig minden előadás nagyon tetszett a Toldi Moziban, ez is rendkívül érdekes volt, jó "megismerni" ilyen jófej, kreatív emberkéket.
Ezen a héten pedig Varró Dani felolvasáson és beszélgetésen voltam. Na ő is nagyon szimpatikus volt, még nem láttam élőben, de szóban is hozta a formáját, ráadásul nagy Dexter rajongó, ami nálam abszolút befutó tud lenni. Rögtön a beszélgetés után lépett fel Lovasi András a Véletlen nevű zenekarával. Lackfi János verseit zenésítették meg, de volt saját Lovasi-szerzemény is, például a Forradalmár című Kispál szám, amit jazz-es feldolgozásban adtak elő. Lackfi is részt vett a műsorban, ő kis humorbonbonokkal szórakoztatta a népet és természetesen saját műveket is felolvasott, amíg Bandiék pihenésképpen borozgattak. Jó volt ezeket a számokat élőben is hallani, olyan ritkán, szinte "véletlenül" koncerteznek csak ebben a felállásban, úgyhogy örültem, hogy elcsíphettem egyet. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése