Hétvégén Szerbiában jártam, annak is északi, vajdasági részén, egészen pontosan Szabadkán. Péntek délután indultam, a Malkó Szegeden várt az állomáson, ugyanis nála laktam a koleszban ez alatt a pár nap alatt.
Mivel még nem jártam Szegeden, így az első nap délutánja városnézéssel telt, majd beültünk sörözni egy Pivo nevű helyre (mi más lehetne a neve itt délen?).
Lementünk a Tisza partjára is.
Ilyen szép, füvesített villamossínek között utazhattunk. Szerencsére már Pesten is van ilyen (fákkal!).
Szombat kora reggel indultunk el az állomásra, hogy felszálljunk a szabadkai buszra. Szakadt az eső, de azért van ott egy szivárvány is. (:
Szerbia, röszkei határ, zuhogó eső a busz ablakából.
Amint megérkezik az ember Szerbiába (legjobb, ha ez reggel történik), az egyetlen, amit tennie kell, hogy bedob egy jó kis bureket. Próbáltam szerbül kérni, de a néninek leesett, hogy magyarok vagyunk, így inkább magyarul kommunikált velünk. Kicsit sajnáltam.
Ja, és végre finom, igazi szerb folyós joghurtot ihattam a burek mellé, nem olyan rémeset, mint amit itt adnak Pesten a Burekkirályban.
Malkónak is nagyon ízlett a reggeli. Ám a legérdekesebb a szomszéd asztalnál ülő anyuka volt a három pici gyerekével, akik magyarok voltak, és egész addig magyarul is beszéltek, míg meg nem jelent az apukájuk, és akkor hopp, átváltott mindenki szerbre. Na, ilyet nem látunk az egyetemen, hiába az a sok kétnyelvűekről szóló szeminárium.
Az útikönyv szerint a Lipa a legjobb burekező Szabadkán. Tényleg az.
Raichle-palota, a helyiek szerint "Cifra palota".
Raichle Ferenc szobra a palotával szemben lévő parkban. Az építész bácsi sok szép házat tervezett Szabadkán, de nemcsak ott, hanem Szegeden és Pesten is.
A Raichle palota mögött.
Be is ültünk a palota mögötti kávézóba, ami Emma barátnőm szerint a legpuccosabb hely Szabadkán, ahhoz képes marha olcsó volt a kávé. És itt végre beszélhettem szerbül.
A városháza is nagyon szép volt.
Hátam mögött az évek óta épülő Népszínház. Egyszer majd csak elkészül. Cikkem róla a hg Építészet rovatában itt.
Háromféleképpen voltak kiírva az utcanevek. Szerbül cirill és latin betűs írással, valamint magyarul.
A könyvtárat sem hagyhattuk ki, ha már egyszer két diplomás könyvtáros Szabadkára került.
Beültünk egy sörre, de nem sokáig ülhettünk a fák alatt, mert eleredt az eső.
Szerencsére a Malkó hozta a tablet kütyüjét, így tudtunk tájékozódni, valamint megúsztuk, hogy Szabadkán éjszakázzunk, mert hiszen naná, hogy olyan busszal akartunk volna hazamenni, ami aznap pont nem járt.
A Pelivan cukrászdában adják Szabadka legfinomabb fagyiját (az útikönyv szerint is). Ja, és nem mellesleg csak 30 dinár egy gombóc, ami röhej a hazai árakhoz képest.
Gyermekszínház Szabadkán.
A Korzó, itt sokat korzóztunk.
Választási plakátokkal volt tele a város.
Ennél rondább buszok is elhaladtak mellettünk, de azokat nem tudtam lefotózni.
Remélem, a pályaudvaron elkért perondíjat az épület felújítására fordítják majd, és nem arra, hogy újabb vödröket vegyenek a beázás ellen.
Kolesz-fíling: krumplistészta recept. Hát Malkó, helyesírás 1-es! :D
Szegeden kicsit drágább volt a kávé, de mi akkor is turistáskodtunk. Közben megérkezett Emma barátnőm is.
A Boci tejivóba ültünk be ebédelni. Tök jó, minden csupa bocis odabent.
Emmával a zenélő szökőkútnál, ami épp nem működött. De cserébe hallgathattuk egy önjelölt megafrász dalolását.
Jelen, Lav, Plazma - Szerbia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése