2011. szeptember 15., csütörtök

futrinka

A mai nap is futkosós volt, reggel szó szerint, hiszen a Judittal elmentünk a Margitszigetre futni. Hihetetlenül jól bírtuk, csak a kör felénél álltunk le sétálni két percet, aztán szaladtunk is tovább. Nagyon jólesett, megbeszéltük, hogy amennyire tudjuk, megpróbáljuk minden héten belesűríteni a hetünkbe ezt a több mint 5 kilométert. Délután a stop.hu szerkesztőségében voltam, ma beszéltük meg ugyanis a szakmai gyakorlat részleteit. Nem voltam egyedül, egy másik lány is ott tölti a gyakorlatát, viszont nem ugyanazokon a napokon leszünk bent, leszámítva a csütörtöki szerkesztőségi gyűlést. Egyelőre a szerkesztő mellett kell majd ücsörögnünk és nézni, hogy mit csinál, majd idővel önálló feladatokat is kaphatunk, sőt még különféle eseményekre is elmehetünk az újságírók mellé csapódva. Jövő héten kezdek, kíváncsi vagyok, tetszeni fog-e. Egyetlen gond van csak, hogy iszonyat messze van, kb. 1 óra az út, átszállásokkal, várakozásokkal. Talán megszokom majd, egyelőre annak örülök, hogy egyáltalán odataláltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése