anyanyelvi napok

Ma rá kellett döbbennem, hogy az eddigi egyetemi éveim alatt az hiányzott a legjobban, hogy legyen valami évenként, esetleg többször is ismétlődő esemény, melyen sokan vagyunk, fellép az énekkar, együtt az egész iskola, mint ahogy mondjuk a gimiben az évzáró vagy bármi ilyesmi. Ma délelőtt konferencián voltam, Anyanyelvi Napok zajlanak épp a BTK-n, és a mai első napon a résztvevő tanszékek előadásait lehetett meghallgatni. Engem elsősorban az Alkalmazott Nyelvészet Tanszék előadásai érdekeltek, és utólag nézve azok tetszettek a leginkább. Elsőként Ladányi Mária beszélt Parti Nagy Lajos meseátiratairól, vagyis az általa létrehozott új szavakról, archaizmusok és neologizmusok keveredéséről. A második előadó Gecső Tamás volt, ő arról beszélt, hogy honnan erednek az ilyen jelzős szerkezeteink, mint például a spanyolviasz, a norvégminta. A franciasalátának elvileg semmi köze a franciákhoz, ők nem is használják ezt a kifejezést, valószínűleg azért lett ez a neve, mert friss zöldségekből készül, ami jellemzően francia szokás. A francia csók sem francia, hanem mint kiderült olasz vagy angol. Egyedül a franciaágy az, ami tényleg francia, ők készítették el ugyanis az első olyan ágyat, amely kétszemélyes. A harmadik előadásban a 17. századi nyelvtanórákról beszélt Vladár Zsuzsa. Abban az időben még olyan szavakat is feltüntettek a grammatikában, mint a verekedhettethetnék vagy valami hasonló kacifántosság. A továbbiakban a Fonetika Tanszék előadásait hallhattuk, a szokásos mentális lexikon-szótévesztések-affrikáták témaköreiből szemezgettek az előadók. Az utolsó két előadás már nem igazán kötötte le a figyelmemet, de úgy vettem észre, hogy a közönség többi tagját sem, a Magyar Nyelvi Lektorátus magyar mint idegennyelv oktatóinak valahogy nem sikerült felkelteni az érdeklődést a témáikkal. Pedig lehet érdekes lett volna, de talán már elfáradtunk a végére.