olvasónapló. #16 Aldous Huxley: Szép új világ

Huxley a '30-as években írt egy utópiát arról, hogy miként változik meg a társadalom, az egyének egymáshoz való viszonya. A keltetőgépekből kifejlődő embriók a társadalom hű szolgálóivá válnak, attól is függően, hogy éppen melyik kaszthoz tartoznak, egyszerű munkásemberek lesznek-e vagy valamivel többre viszik. Ez a mai világban is így van, azzal a különbséggel, hogy talán van némi beleszólásuk az embereknek. A regényben nincs, így mindenki sodródik a tömeggel, amelyben az ikrekként hasonlító egyedek elképzelni sem tudják, hogy mi az a magány, az anya szó egyenesen káromkodásnak hat, házasságról, romantikáról pedig még nem is hallottak. Mindenki mindenkivel van - szexuális értelemben is - és soha senki sincs egyedül. A boldogságot egy szóma nevű szerrel tartják fenn, mely egyfajta drogként funkcionál, és a kötelezően előírt fogamzásgátló mellett mindenki kedvére szedheti. A regény szereplőinek többsége meg van elégedve a sorsával, ám akadnak olyanok, akik különcként vágynak a magányra és a szerelemre. A "civilizált" társadalomban egyik napról a másikra megjelenő vadember édesanyjával együtt megbolygatja a rendet, kíváncsiságot szítva az emberekben, akik szörnyülködve fogadják ezt az anya-fia kapcsolatot, az anya halálakor pedig képtelenek felfogni a gyászoló fiú érzéseit. Nem csoda, hiszen kezdetektől fogva beléjük nevelik, hogy a halál természetes dolog, bár úgy könnyű is, ha nem rendelkeznek egy családtaggal, hozzátartozóval sem. A lázadó civilizált emberek végül "büntetésképpen" egy szigetre kerülnek a velük hasonlóan gondolkodók közé, bár életük további folyását nem írja le Huxley. A vadember végük öngyilkosságot követ el, nem bírja elviselni a társadalmat, amelyben ismeretlen fogalom a hűség, a szomorúság.
A könyvnek köszönhetően a Žagar Bokanovski Method című száma is új értelmet nyert.

via Pinterest