2012. október 25., csütörtök

Budapesten mindig történik valami.

Ismét visszatértem Budapestre a hosszadalmas keszthelyi tartózkodásom után, ami valljuk be, már kezdett unalmassá válni. Jó ott lenni, nem azt mondom, de néha kell a pörgés, ami csak itt van a fővárosban. Kolos apukájával jöttem fel, mivel pont Hévízen dolgozott, így jó sok cuccot tudtam hozni, amik kellenek az albérletbe. Szombaton költözöm ugyanis a Danihoz az albérletbe, addig még a Kolosnál töltöm a napokat, sokfelé eljárkálunk. Eljutottunk a Deák téri Kultúrzsibire, ami nekem elég nagy csalódás volt, túlságosan a külföldi vásárlókra szabták meg az árakat az árusok, és a felhozatal sem volt a legjobb. Ha már arra jártunk, betértünk a Design Terminálba, ahol még a Design Hétről visszamaradt Slow Design kiállítást néztük meg, csupa újrahasznosított, másképp felhasznált tárgyat állítottak ki, például lámpát pitypangból és műanyagpalackból. Ezután még Kolossal és apukájával átsétáltunk a Lánchídon, hogy megnézzük a budai oldalon nemrég átadott parkot.
Andy Warhol: Elvis (via Facebook)
Kiállítás még akadt a hétre, 23-án, kihasználva nemzeti ünnepünk előnyeit, megnéztük a Ludwig Múzeum mindhárom tárlatát. Ezek közül Lakner Antal Munkaállomás című kiállítása nyerte el igazán a tetszésünket, különösen a konditeremként berendezett kiállítóterem, ahol modern köntösbe öltözött a fűrész, futópadon lépkedve tolhattuk a talicskát, szörfölhettünk egy metrókocsiban és tornagyakorlatokat végezhettünk egy liftben. Ilyen az, amikor egy kiállítás igazán interaktív, és valóban, valahogy maradandóbb volt, mint a MOME-sek fotói. Na jó, Andy Warhol Elvis képét sem felejtem el. A Ludwig után az Iparművészeti Múzeumba mentünk, ahol még eddig nem jártam, és megnéztük a Lakáskiállítást.
Ma pedig megszerveztünk egy találkozót a Malkó, Kolos és én, ugyanis Malkó barátunk Szegedről volt éppen átutazóban Keszthely felé, de mondtam neki, hogy időzzön el egy kicsikét Budapesten. Így hát beültünk a Turisztba, ahová a múltkor nem fértünk be. Sokat beszélgettünk, volt is miről, hiszen már két hónapja nem is láttuk egymást.

Lakner Antal: Munkaállomás (torna a liftben) @ Ludwig Múzeum (via Facebook)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése