napos oldal: már egy évtizede Kapolcs.

Vasárnap kora délután útnak indultunk családostul, hogy visszatérjünk Kapolcsra. Mi a Kolossal első körben megkerestük a sátorozót, ahová foglaltam helyet magunknak. Idén nem a szokásos monostorapáti sátorozóban laktunk, mivel abban a faluban nem volt program, így jobbnak láttuk, ha helyben maradunk. Miután felállítottuk a sátrat és elhelyezkedtünk, átvettem a 10 napos tiszteletjegyemet, melyet abból az apropóból érdemeltem ki, hogy a Trubadúrral megkaptam a sajtóakkreditációt. Pedig azért is megérdemeltem volna, mert az idei volt a 10. év, hogy Kapolcsra jöttem. Ezután belevetettük magunkat a forgatagba, végignéztük az árusokat és portékáikat. Késő délután már csak ketten maradtunk, az Anyu, a Kriszta meg a Papa hazaautóztak, majd amint elmentek, jött is helyettük a hatalmas vihar. Óriási cseppekben esett az eső, így jobbnak láttuk a Kolossal, hogy bemeneküljünk a Lacáék árusítóhelyére átvészelni az esőt és a szelet. Több mint egy órát időztünk ott, de közben legalább összehaverkodtunk a Miklós babával, akit eddig csak fényképről ismertem. Szerencsére estére már kitisztult az ég, és megérkeztek a Malkóék is. Ők is a mi sátorozóhelyünkre jöttek, majd együtt lementünk a Kobuci kertbe mulatni. Másnap már nem lógtunk együtt, ugyanis nekünk rendesen be volt táblázva a napunk a Kolossal, meg ők már amúgy is mentek haza. Első programunk a Sajtkukacz Zenekar koncertje volt, akik Lackfi János gyerekverseit adták elő megzenésítve. Ezután kissé komolyabb témával folytattuk, a Lackfi által tartott versműhelyen vettünk részt. Babzsákokba süppedve kellett rímeket faragnunk, majd a végén egy közös népdalt megírnunk és elénekelnünk. A nagy verselésben rendkívül megéheztünk, és mivel a keszthelyi Peti Pizza (kedvenc pizzériánk) is eljött Kapolcsra egy standdal, így náluk költöttük el az ebédünket. Ejtőzés és jégkása szürcsölgetés közben a Palya-udvaron ücsörögtünk, majd ismét visszatértünk a Kaláka Versudvarba, ahol Lackfi János és Varró Dani párbajozott a rímekkel, miközben az Eszter-lánc mesezenekar zenélt. Még maradtunk ezután is az udvarban, jött ugyanis kedvenc mesemondónk, Berecz András, aki ezúttal harmadmagával csuvas sördalokat és történeteket hozott nekünk. A programütközés okán csak félidőig maradtunk, pont ekkor lépett fel Palya Bea is, akire én már nagyon kíváncsi voltam, legfőképpen a gömbölyödő pocakjára. Ezután már csak a nap fő programja, Lovasi és a Véletlen koncertje maradt hátra, amiben most sem kellett csalódnom, remek volt a hangulat, jó számokkal, és néha még Lackfi is feljött a színpadra. Utolsó kapolcsi napunk délelőttjén helytörténeti túrán vettünk részt, ahol átsétáltunk a falu egyik részén, majd felmásztunk a Királykőhöz, hogy megnézhessük Kapolcsot felülről is. Mindig összeszorul a szívem, ha haza kell jönni onnan, most is így volt, és még napokig hiányzik a forgatag, a reggeli kakaskukorékolás és lónyerítés, és a jó programok.