2011. május 11., szerda

virágok és szívecskék

Kihasználva a múlt hetet, és hogy "nem kell csinálni semmit" (legalábbis egy darabig), jó néhány programot szerveztünk magunknak a Kolossal. Elmentünk végre a Kopaszi gátra, ahová már régóta terveztünk kirándulást, de most sikerült is összehoznunk egy vízipipázós pikniket, csak sajnos egy idő után hatalmas vihar kerekedett, így hát jobbnak láttuk, ha mi is kereket oldunk. Ezen kívül voltunk többek között egy jó kis előadáson az egyetemen, a dalszövegek és a versek kapcsolatáról volt szó, a meghívott vendégek között volt Lovasi és Sziámi Műláb Péter is. Lovasi elmondta, hogy mennyire szereti a szívmelengető gagyi popzenét, valamint hogy a pornófilmek se az igaziak egy idő után. A költők verseket írnak, a dalszövegírók pedig dalszövegeket - továbbra is. A következő remek program a Harcsa Veronika dedikálás volt a Fókusz könyvesboltban, ahol a vadiúj cd elkészülésének mozzanatairól sztorizgatott, és még néhány szám is felcsendült Gyémánt Bálint gitáros közreműködésével. A beszámoló végén jött a lehetőség a cd aláíratására, én is sorba állhattam, hiszen Kolos "meglepett" vele szülinapom alkalmából. Vera meg rajzolt nekem virágot meg szívecskéket.
Hétvégén pedig Óbuda napján voltunk, Csík zenekar majd a Kiscsillag lépett fel, rengetegen voltunk, csakúgy, mint tavaly. Jó volt végre egy szabadtéri koncert,némi szabadtéri sörözéssel (hmm, narancsos Soproni).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése