2012. február 19., vasárnap

barátok, jég, kreatív reggel.

Újra elkezdődött a suli, ezzel együtt a félév eleji baráti találkozók is (ilyenkor még mindenki ráér nagyjából). A Krisztiéknél voltam először, rajtam kívül csak a Judit jött még, de így is nagyon jól elvoltunk, éjjel 2-ig beszélgettünk, így pizsiparty lett a dologból. A két Katával is találkoztam, a Papp Kata albérletébe voltunk meghívva. A Krisztihez hasonlóan, ő is rengeteg finomsággal készült, ámultunk-bámultunk.
Nem sok időt töltöttem iskolába járással, amint híre kelt, hogy remek a jég és lehet korizni, fogtuk is magunkat a Kolossal és leruccantunk Keszthelyre. A pár nap alatt minden délután lementünk korcsolyázni, bőven bepótoltuk a múlt évi elmaradást.
Most újra Pesten vagyok, a jég már olvadozik, én többek között cikkeket irkálok és töröm az agyam az újabb témákon. A legutóbbi témát a pénteki Creative Mornings adta, amin most voltam először, de szerintem nem utoljára. Varga Judit látványtervező volt a vendég, az ő előadását lehetett meghallgatni a Toldi moziban, ráadásul nem is akármikor, hanem reggel 9-től.
Zenés program mostanság a Takáts Eszter koncert volt az Alexandrában, ahová nagy nehezen sikerült elrángatnom a Kolost, aki még mindig téli álmot alszik, ha ilyenekről van szó.
Nagyvonalakban ennyi.





Idén sem maradt el a farsangi fánk falatozás.



kisKolos önarcképe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése