2014. december 23., kedd

az élet apró örömei. # 39


  • Pécsi kirándulás a munkahellyel. Van most egy kiállítása a könyvtárnak Pécsett, amit megnéztünk, majd pedig karácsonyi vásározással, forralt borozással töltöttük az időt. 
  • Rembrandt kiállítás a munkatársaimmal a Szépművészetiben. A holland festészek alkotásai között akadt egy-két Rembrandt is, de annyira nem is lepődtem meg rajta. Ennek ellenére természetesen remek festményeket láthattunk.
  • Az adventi koszorú gyertyafényében nézni az új sorozatunkat (A szökés) Kolossal.
  • Csokifondü Guszti szülinapján. 
  • Luciát felvették az álom munkahelyére. Nem az izlandi álom munkahelyére, de azért ez se semmi, és legalább nem lesz olyan nagyon messze.
  • Dórával e-mailezni. Most, hogy Facebookon már nem elérhető, így elektronikus levelekkel tartjuk a kapcsolatot, ami valahogy sokkal kedvesebb, mint néha egy-egy sort írni chaten. Írok valamit, válaszol, válaszolok, de azért remélem nemsokára már személyesen is találkozunk.
  • Kolossal van saját karácsonyfánk! Együtt kiválasztottuk, ő biciklin hazahozta, majd közösen feldíszítettük (és most már nem feledem, hogy a csúcsdísz elhelyezése a férfi dolga. :) )
  • Karácsonyozás a munkahelyen: nagy eszem-iszom, Lajos ajándék plakátjai és össznépi koccintás fotózkodással. Kész szerencse, hogy a mi osztályunk fotózza az eseményeket, így garantáltan mi lehettünk a középpontban.
  • Apróságok: mandarin, téli teák, sok-sok olvasás, Instagram, origami fenyőfák, tervek 2015-re.



Na erről beszéltem... (fotó: Zsolti)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése