2013. január 24., csütörtök

együtt.

Egy majdnem három és fél éves kapcsolatban már törekedni kell arra, hogy a kezdeti ismerkedés és randizgatás jó érzése fennmaradjon. Ezért randizunk néha Kolossal, őszintén szólva igénylem is, hogy néha csak úgy kettesben kimozduljunk valahová. Tegnap Turisztban találkoztunk (a külön érkezés is a kezdeteket idézi), majd a szokásos italok elfogyasztása után az Akváriumba mentünk, ahol a Quimby billentyűsének, Szilárdnak és bandájának koncertjét élvezhettük. Kissé könnyedebb számokra számítottam, de tetszett, hogy inkább a mozgalmasabb, "zúzósabb" vonalat hozták. Többnyire így telnek nálunk azok a bizonyos randevúk, de az otthoni kuckózós mozizás, a beszélgetés is tud legalább ennyire jó lenni. A hangsúly úgyis csak azon van, hogy együtt legyünk.

via Pinterest

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése