utálom a kórházakat. gyere haza!

Rosszul vagyok a kórházaktól, az ottani állapotoktól, a sok elesett embertől. Az elmúlt egy napban Budapest három kórházát is megcsodálhattam belülről, az éjszakai ügyeleteket, a gyenge lámpafénynél az ürességtől kongó folyosókat. És megtapasztalhattam a várakozást, amikor az ember nem tudja, hogy épp mi történik, mire kell felkészülni. Kolos jelenleg a három kórházból az egyikben kapott fekhelyet, egyelőre nem behatárolt időre. Hasgörcsökkel indult, a sebészeti ügyeleten folytatódott a tegnapelőtt éjszaka és tartott egészen hajnalig. A fájdalom azóta csillapodott, bár tegnap Kolos rettenetesen sárga színt öltött, ma megint meglátogatom, remélem már jobb színben van, bár poénkodtunk, hogy esetleg mára már csíkszeme lesz. Én mindenesetre elesettebb vagyok, mint ő, nehezen viselem ezt az egészet, a tegnapi, izgalomtól eredeztethető gyomorgörcseim némileg elmúltak, de most itt nem is nekem kell jól lennem, hanem neki. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne állnék pozitívan a dologhoz, mert tudom, hogy meg fog gyógyulni, csak mégis rossz volt látni abban a nagy ágyban fekve, ahogy egy hosszú cső lógott ki a kezéből. Legszívesebben kitoltam volna onnan ágyastól, amit ugye nem tehettem meg, de remélem hamarosan már visszatér a makifészekbe. Elég üres nélküle.

nem tűntem el, csak fotózok és pihenek.

Picit megint beborult az ég, a felhők jönnek-mennek, de a délelőtti futásom alatt szerencsére végig kikukucskált közülük a nap. Odafelé hunyorogtam, visszafelé pedig csak élveztem, hogy a hátamat tűzi a nap, még ha nem is olyan erősen, mint nyáron, hiszen az ősz végképp beköszöntött, már a pulcsi is elkelt, nem volt benne melegem. Szeretem az ilyen kuckózós időt, a reggel nyugisan indult, gőzölgő tea mellett fogyasztottuk el Kolossal a szokásos melegszendvicsünket sok-sok zöldséggel, előtte pedig bőven volt időnk kipihenni magunkat, köszönhetően az óraátállításnak, bár amúgy sem rángat ki minket az ágyból már napok óta a vekker, a négy napos hétvége pont elég volt egy kis pihenésre, feltöltődésre. Mostanában eléggé feszült vagyok, talán betudható ez annak, hogy már rég nem voltam otthon, Keszthelyen, a reggeli és délutáni tömegközlekedés, a sok ember nagyon zavar, ingerültté tesz és lefáraszt. Dolgoznom kell rajta, hogy ne így legyen, kizárjam a külvilág zavaró tényezőit, de elég nehezen megy, nem tudok burokban élni, pedig legszívesebben fognám magam egy kis időre elköltöznék egy lakatlan szigetre valami jó könyvvel meg a futócipőmmel. Tudom, ez hiú ábránd, valahogy a hétköznapokba kell belecsempészni a nyugalom szigetét, akár úgy, hogy a barátaimmal találkozom, találok időt arra, hogy egyedül is legyek, vagy a babzsákfotelban összekuporodva filmet nézzünk Kolossal. Az élet apró örömeit továbbra is számon tartom, az Instagramon szinte minden ilyen apróságot megörökítek, néha egy-egy fotó talán többet is mond a szavaknál.

via Pinterest

egy 70 évvel ezelőtti napló.

Nem először került a kezeim közé kézzel írt napló, bár ez a mostani jóval érdekesebb annál, amivel még régebben dolgoznom kellett. A munkahelyem mindent őriz, amit csak lehet, nem képeznek kivételt a naplók sem, így került hozzánk az osztályra egy 1944-es napló. A lány (sajnos az életkora nem derül ki számomra, de olyan 13-14 évesnek tippelem) '44 karácsonyára kapja az üres lapokat tartalmazó könyvecskét, amibe egészen 1945 májusáig írja le napról napra, majd később csak az érdekesebb történéseket. Egy fiatal lány szemszögéből ismerhettem meg a II. világháborút, kicsit Anne Frankos, csak ugye az itthoni viszonyokról olvashattam. Vajon hány kislány és kisfiú írhatott naplót ebben az időben?! Biztosan sokan, és ők is hasonlóan féltek, fáztak, éheztek, mint ez a lány, aki minden napjába bepillantást ad. Gyakran lehetetlen körülmények között és meglehetősen hideg éjszaka után reggel 8 körül ébredés, szerény reggeli, napközben naplóírás, varrogatás, ebéd (ami gyakran okozott gyomorrontást), néha egy kis játék a hóban, nagyon ritkán mosakodás (akár a koszos hólében is), vacsora, majd este lefekvés és alvás, már ha éppen nem bombák és betörő ablakok zaja tartotta őt és családját ébren. A sorokat olvasva láthattam magam előtt a szétbombázott fővárost, a részeg oroszokat, a koszos ruhákat. Kiskamasz lány szemszögéből látva ezt a sok borzalmat, azért érezhető, hogy milyen kínos volt szakadt öltözetben, piszkosan mutatkozni és szinte minden napja unatkozással telt, hiányoztak a könyvei, az iskola, a korábbi élete.
A fővárosból aztán kacifántosan, több napon keresztül, marhavagonokban utazva eljut a család Nyíregyházára, az ottani házukba. A háború közben csendesedni látszik, a lány visszamehet az iskolába, így legalább a tanulás kitölti a napjait, a felelések, számonkérések izgalma felváltja a háború rémségeit. A napló utolsó oldala pedig nem is jöhetne el máskor, mint amikor a béke reménye is felvillan

"Ki se lehet mondani, hogy mit érzek, mikor hallom, hogy már az oroszok ilyen és olyan közel vannak. Különösen attól félek, hogy bejönnek a lakásba, ott fognak fosztogatni, kutatni stb. Jaj, hogy félek!!"

"Aztán én még megmosdottam. Nagyon jó volt. Csak az volt furcsa, hogy hólében mosdottam és olyan fekete volt. De evvel mosogatnak is. Evvel fogunk főzni is."

"A királyi Vár egész ki van égve. Nagyon jól lehet látni, hogy csak a csupasz falak vannak meg. [...] Istenem, a szép Vár, mikor lesz újra ép!"

Szegény lány, ha akkor már tudta volna, hogy 70 évvel később ebben a Várban fogják olvasni a sorait! A lányból azóta néni lett, állítólag jövő héten be is jön a könyvtárba, mivel fakszimile kiadást készítünk neki a naplójából. Remélem lesz alkalmunk találkozni vele.

egy kis összegzés.

Lehetne ez a mai is egy apró örömös bejegyzés, de nem lesz az, helyette kicsit bővebben fejtegetem, hogy mi is van velem mostanság. A hétköznapok telnek-múlnak, de mindig van valami, amit lehet várni, ami feltölt. De néha az is jó, ha csak ketten otthon maradunk Kolossal, sütök-főzök, filmezünk. Súrlódások persze akadnak, de úgy érzem, hogy ez az összeköltözés jót tett nekünk. Az együttélés mellett maga a hely sem rossz, a lakás világos, látom a közeledő esőfelhőket, esőcseppek kopognak az ablakainkon és a legnagyobb örömöm, hogy a konyhában óriási hely áll rendelkezésemre, ahol kiélhetem a kreativitásomat. Mióta teljesen magabiztosan be tudom gyújtani a gázsütőt (villanytűzhely mellett nevelkedett gyereknek ez óriási előrelépés), semmi sem állíthat meg a sütésben, legyen szó édes vagy sós finomságról. Ilyenkor száll a liszt, púposan állnak az elhasznált tálak és edények, de nem bánom, ez is jelzi, hogy van mit és van kinek elkészíteni.
A kultúrának is áldozunk, amikor van rá lehetőség. Ugyan a MOM jazz kert az idei évre már bezárt, de az utolsó koncertet, Babos Gyula gitáros és Horváth Kornél ütőhangszeres szabadtéri előadását még meghallgathattuk Kolossal és Gusztival. Anyuval pedig - aki a hétvégén elkezdte egyetemi tanulmányait - színházban jártunk, a Belvárosi Színházban néztük meg a Bagoly és Cica című, rendkívül vicces és szórakoztató darabot Jordán Adél és Szabó-Kimmel Tamás főszereplésével.
A szeptember és az ősz nálam is valami új kezdetét jelentette, nekiveselkedtem újra a német tanulásnak, hiszen már évek óta a fejem felett lebegett és kísértett a tudat, hogy annyi éven át nyüstöltem ezt a nyelvet, hogy szégyen és gyalázat az, hogy nagyjából egy mukkot sem tudok belőle. Terveim szerint ez meg fog változni, már találtam is a neten német feladatokat és egy kedves, német nyelvű blogot is. A fő cél természetesen a nyelvvizsga és az, hogy meg tudjak szólalni, de ez valószínűleg majd csak a jövő év zenéje lesz, viszont a felkészülést nem árt idejében elkezdeni.
Testmozgás terén mostanában kicsit ellustultam, nem is volt nagyon jó idő a futáshoz sem, de igyekszem még kihasználni a valamivel melegebb kora őszi időszakot a kinti, patakparti futásokhoz, vegyítve némi aerobikkal és jógával. Ez utóbbira nagyszerű videókat, egészen pontosan egy 30 napos jóga kihívást találtam, amit egy nagyon aranyos amerikai lány készít. 15-20 perces videók, amik rövid idő alatt segítenek picit kikapcsolni, nyújtani.
És hogy ne csak magamról írjak, egy nagyon kedves barátnőmnek (akinek itt most nem árulhatom el a nevét, nehogy lebukjon) megkérték a kezét, méghozzá rendkívül romantikus módon, úgyhogy innen is üzenem a vőlegényének, hogy le a kalappal. Kriszta pedig a hétvégén félmaratont futott itt Pesten, 1 óra 55 perc alatt, ami egy szuper teljesítmény. Gratulálok innen is!

via Instagram

az élet apró örömei. # 38

• Filmezés és pizzázás a munkahelyen. Robin Williams emlékére néztünk meg egy filmet az ő főszereplésével.
• Utolsó nyári fagyizás Dórával a gigagombócos helyen. Legalább hazafelé nem kellett a tölcsérről lecsorgó olvadt fagyival vesződni, hiszen kellően hűvös volt az idő.
• Közös nyárbúcsúztató lecsófőzés, igazi mentatea és kaktuszfüge a munkahelyen.
• Dóra meglátogatott a könyvtárban, körbevezettem és megmutattam neki az érdekességeket.
• Én pedig Katát látogattam meg az albérletében. Jó volt végre találkozni és beszélgetni.
• Tompos Kátya & Hrutka Róbert koncertje a MOM Kulturális Központban Gusztival és Kolossal. Hallhattunk francia, bolgár, orosz dalokat, Kátya trombitahang és kutyaugatás kíséretével. Ez az a hely, ahová még visszatérünk.
• Randi Kolossal a Turisztban.
• Nagyon finomakat ettünk a hétvégén, szombaton krumplis lángost sütöttem (ez is úgymond nyárbúcsúztató volt), vasárnap pedig Kolos volt a gyros mester, én pedig a köretet készítettem.
• Konyhakertünk első tagja egy snidlinghagyma. Kíváncsi leszek, meddig bírja majd, amit lehetett, azt már leszüreteltem, a többi rajta múlik.
• Ami pedig nem apróság, hanem bizony elég nagy dolog, hogy pontosan 5 évvel ezelőtt tartottunk egy koleszos bulit, ahová Kolos is eljött. 

Kövessetek Instagramon!

via Pinterest

ázott verebek a Strand Fesztiválon.

Utólag egy cseppet sem bánom, hogy idén nem voltunk végig a Strand Fesztiválon, csupán egy napra mentünk le Zamárdiba. A szakadó esőt és a sártengert így is volt alkalmunk kiélvezni, a gumicsizmám nélkül azt hiszem, hogy ez a fesztiválozás nem jöhetett volna létre. A leutazást sem kapkodtuk el, a netes időjárásjelentések egész országot beterítő zord esőfelhői láttán úgy gondoltuk Kolossal, hogy ráérünk délután odaérni. Mivel az első koncertig bőven volt időnk így is, az időt a parton borozgatva töltöttük a kissé szemerkélő esőben. A fesztiválra bejutás könnyűnek éppen nem volt mondható, a szervező gárda idén is összeválogatta a legszemetebb diákmunkásokat és a legprimitívebb biztonsági őröket, de legalább kaptam egy másik karszalagot (mert az elsőt nem tudtam rendesen feltenni így 10 év után, ugyebár), azt viszont a mai napig bánom, hogy abban a fél literes üvegben - amit valamilyen okból kifolyólag a szekuricsinek nem sikerült kitapogatnia a táskámban, ellentétben egy kis tégely krémmel - nem vittem be valami töményet. A kezdeti súrlódások ellenére a fesztivál a körülményekhez képest jó hangulatban telt, elsőként Heaven Street Seven koncerten tomboltunk, majd a Quimby lépett fel a nagyszínpadon, végül pedig az est sztárfellépője, John Newman következett. Szegény John eleinte nem tudta, hogy hol van, legalábbis azt feltételezte, hogy ez a tó melletti sártenger nem más, mint Budapest, de valószínűleg valaki megsúgta neki, hogy egy picikét messzebb vagyunk onnan. Ezt az apró bakit leszámítva maga a koncert nagyon jó volt, még a szakadó eső ellenére is jó volt hallani a népszerű és az albumról ismert számokat. A nagy zuhi elvette a kedvünket a további maradástól, így sajnos Péterfy Bori koncertjéről lemaradtunk, de a napnak még korántsem volt vége, hiszen várt ránk egy hosszú, pocsolyákkal övezett út a vasútállomásra, egy még hosszadalmasabb várakozás a vonatra és maga az utazás is felkerült a soha véget nem érő utak listájára. De nem panaszkodom, mert mindezek ellenére jó kis bulit csaptunk Kolossal.

Köszönet a képekért Kolosnak!

Még egy-két fotó tőlem az Instagramon!

az élet apró örömei. #37

Pótlás, csak röviden.

• Nyári szabadság itthon Keszthelyen, egy hét a családdal augusztus elején, majd most pár nap Kolossal.
• Családi mozizás Hévízen. Egy francia filmet néztünk meg a kisteremben, ahol mindösszesen nyolc óriási és rendkívül kényelmes fotel volt.
• Futás Anyuval, vagyis én futottam, ő pedig bicajjal kísért. Pihenésképpen pedig beugrottunk a strandra. 
• Dinnye, főtt kukorica minden mennyiségben.
• Toulouse-Lautrec kiállítás a Szépművészetiben.
• Végezni a nyári feladatokkal a munkahelyen.
• Zsófival végre kijutottunk ebédelni a szabadba, nem pont oda, ahová szerettünk volna, de jó volt kint lenni a vár tövében, a levegőn.
• Kolossal átugrani Balatonboglárra strandolni, borozgatni és Kiscsillag koncerten tombolni.
• Turistáskodni Keszthelyen, ebéd a Tony gyrososnál, fagyi a Sütiboltban, ücsörgés a Fő téren és séta a kastélyparkban Kolossal.

Pillanatképek az élet apró örömeiről az Instagramon!

via Pinterest