és már megint elköltöztem.

Az elmúlt öt év a költözködésekről szólt. Hol Budapestről Keszthelyre, hol Keszthelyről Budapestre. Hol egyik kollégiumi szobából a másikba. Minden évben máshol laktam, jó hosszú már a szobatársaim / lakótársaim listája. Tegnap összeköltöztem a tizenegyedikkel, Danival. A szobában lévő káoszt úgy ahogy sikerült eltüntetnem, a konyha még hátravan. Bár tegnap költöztem, az első éjszakát csak ma fogom itt tölteni, mivel tegnap a Krisztiékhez voltunk hivatalosak Kolossal, és olyan jól sikerült az este (értsd piszkosul sok fröccs és más fogyott), hogy úgy döntöttünk, majd csak reggel távozunk némi pihenés után. Activityztünk, megtudtuk ki mennyire ismeri jól a párját és jókat ettünk-ittunk. 

via Pinterest

izgalom és egy tál popcorn.

Kolossal a kezdetek kezdetén nem néztünk sorozatokat, egyet sem, csak és kizárólag filmeket habzsoltunk. Aztán mégis rákaptunk az évadok hajszolására. Minden a Dexterrel kezdődött. Az imádnivaló sorozatgyilkos titkait alig győztük követni, volt, hogy egymás után két részt is meg kellett néznünk, annyira izgultunk, hogy mi fog történni. Ezután könnyedebb műfaj következett, a Nancy ül a fűben című sorozatot kezdtük el, hamar megkedveltük a kissé bolondos családot, akik lehetetlen szituációkba keverednek drogdílerkedés közben. Nancy kalandjaitól egy kis időre azonban elbúcsúztunk, szinkronnal jobban szeretjük nézni, így megvárjuk, amíg nem csak a feliratos változat lesz elérhető. Egy igazán Kolosnak való sorozatnak, a Trónok harcának is nekiláttunk. Én annyira nem rajongok érte, túl sok a monológ, alig történik valami, hiányzik belőle a lendületesség. Kolos viszont odavan érte, még a sorozat alapjául szolgáló könyveket is falja egymás után. Időközben én rákattantam a Gossip Girl-re, amit Kolos is fél szemmel követ, legalábbis nehezen tudja titkolni, hogy képben van, éppen ki kivel kavar, kinek akar keresztbe tenni. Egyszóval érdeklődve nézi a hátam mögül. Pár napja a Walking Dead zombisorozat részeit nézzük kettesével, borzasztóan izgalmas, szinte végig azon agyal az ember, hogy a következő pillanatban mi fog történni, jön-e egy járkáló zombi. Teljesen függővé váltunk. A héten pedig az új magyar sorozatot, a Terápiát kezdtem el nézni Mácsai Pállal a főszerepben. A sztoriról annyit kell tudni, hogy Mácsai egy pszichológust alakít, akihez minden nap más páciens jön, és ők ismétlődnek hétről hétre. A harmadik résznél már Kolos is mellém kucorodott, úgyhogy valószínű ez is "közös" sorozat lesz. Sajnos a sorozatok rovására megy az, hogy filmeket már nem nagyon nézünk, csak nagyon ritkán, de mindig győzedelmeskedik az izgatottság és a kíváncsiság, hogy a frappánsan befejezett rész után milyen fordulatot vesz a történet.

via Pinterest

Budapesten mindig történik valami.

Ismét visszatértem Budapestre a hosszadalmas keszthelyi tartózkodásom után, ami valljuk be, már kezdett unalmassá válni. Jó ott lenni, nem azt mondom, de néha kell a pörgés, ami csak itt van a fővárosban. Kolos apukájával jöttem fel, mivel pont Hévízen dolgozott, így jó sok cuccot tudtam hozni, amik kellenek az albérletbe. Szombaton költözöm ugyanis a Danihoz az albérletbe, addig még a Kolosnál töltöm a napokat, sokfelé eljárkálunk. Eljutottunk a Deák téri Kultúrzsibire, ami nekem elég nagy csalódás volt, túlságosan a külföldi vásárlókra szabták meg az árakat az árusok, és a felhozatal sem volt a legjobb. Ha már arra jártunk, betértünk a Design Terminálba, ahol még a Design Hétről visszamaradt Slow Design kiállítást néztük meg, csupa újrahasznosított, másképp felhasznált tárgyat állítottak ki, például lámpát pitypangból és műanyagpalackból. Ezután még Kolossal és apukájával átsétáltunk a Lánchídon, hogy megnézzük a budai oldalon nemrég átadott parkot.

Andy Warhol: Elvis (via Facebook)

Kiállítás még akadt a hétre, 23-án, kihasználva nemzeti ünnepünk előnyeit, megnéztük a Ludwig Múzeum mindhárom tárlatát. Ezek közül Lakner Antal Munkaállomás című kiállítása nyerte el igazán a tetszésünket, különösen a konditeremként berendezett kiállítóterem, ahol modern köntösbe öltözött a fűrész, futópadon lépkedve tolhattuk a talicskát, szörfölhettünk egy metrókocsiban és tornagyakorlatokat végezhettünk egy liftben. Ilyen az, amikor egy kiállítás igazán interaktív, és valóban, valahogy maradandóbb volt, mint a MOME-sek fotói. Na jó, Andy Warhol Elvis képét sem felejtem el. A Ludwig után az Iparművészeti Múzeumba mentünk, ahol még eddig nem jártam, és megnéztük a Lakáskiállítást.
Ma pedig megszerveztünk egy találkozót a Malkó, Kolos és én, ugyanis Malkó barátunk Szegedről volt éppen átutazóban Keszthely felé, de mondtam neki, hogy időzzön el egy kicsikét Budapesten. Így hát beültünk a Turisztba, ahová a múltkor nem fértünk be. Sokat beszélgettünk, volt is miről, hiszen már két hónapja nem is láttuk egymást.

Lakner Antal: Munkaállomás (torna a liftben) @ Ludwig Múzeum (via Facebook)

az élet apró örömei. # 09

• megvannak a jegyek december 20-ára, A diótörőre! jobb hangolódás nem is lehetne karácsony előtt, mint az Operában megnézni egy balett előadást.
• pöttyös körmök.
• arcpirosító - eddig hogyan tudtam nélküle létezni?!
• Pinterest függőség. napról napra több ismeretlen követ.
• bevásárlás a bioboltban fincsi teákból. hideg időben nincs is jobb, mint teát kortyolgatni.
• futónadrág - már régóta vágytam rá, jobb, mint a susogós nacim.
• angolozni. értsd szavakat tanulni kedvenc blogomról, filmet nézni angolul, vagy angol felirattal.

via Pinterest

az élet apró örömei. # 08

• bicajmintás pulcsi.
• futás az őszi napsütésben.
• ebédre pizzarendelés, falatozás közben Gossip Girl.
• gránátalma.
• az a jóleső elégedettségérzés, amikor befejezek valamit, jelen esetben a HVG-s cikkemet.
• megoldódni látszó lakásprobléma.
• öt új könyv.
• idézik a blogomat itt. bár a kerület nem stimmel, de azért ez klassz.

via Pinterest

B U T A P E S T # 03

a Balaton: holdbéli táj